Csókolom a segged, Szeretett Vezérünk!

Kevés könyv képes a közhelyeket kikerülve beszélni a diktatúrákról, Daniel Bănulescu azonban nemcsak jól teljesíti a feladatot, de a legjobb módszert választja a Ceauşescu-rezsim lefestéséhez: a nevetést. Politikai-társadalmi szatírájának titka, hogy a fantasztikumot, a paródiát, a groteszket és az abszurdot tökéletes arányban keveri a realizmussal.

Mesébe illő, mégis komor világ tárul elénk: Bukarest a politikai és egyben metafizikai összeesküvések városa, akárcsak egy 19. századi bűnregényben. Az állami ünnepségek, felvonulások, az emelvényről elharsogott szónoklatok, a kémek, a mindenható szekusok Bukarestjét mitikus alakok népesítik be: Median, a hamis próféta, aki a zsebtolvajok között végez térítő munkát, Arvinte és Sucu Marcel, „a bukaresti lakosztályok mérnökei”, hírhedt és csodált betörők.

Nicolae Ceauşescut, a sötét és komikus, fausti és mefisztói antihőst egy szintén legendás alak, Lakatfű szeretné megölni, a város réme, afféle modern kori betyár. A Szeretett Vezért azonban nemcsak egy kobold segíti, de hű ebe, a labrador képében megjelenő államvédelmi tiszt is…

Daniel Bănulescu olyan, akár egy balkáni Bulgakov, aki a térség kisszerűsége miatt nem tud olyan metafizikai dimenziót adni a regényének, mint A Mester és Margarita írója szintén író főhőse elveszett kézirata révén: az ő beszélő labradorja korántsem a Sátán, csupán egy megalomán államfő kutyajelmezbe bújt tartozéka. Ebben a világban még a fantasztikum is hiába rugaszkodna el a valóságtól – ez azonban, félreértés ne essék, nem hiányosság, hanem írói bravúr, a szűk horizontok pontos irodalmi megformálása.