Beszélgető Biblia

Történetek az Ó- és Újszövetségből gyerekeknek

Beszélgető Biblia leírása

A magyar szerzők által írt és magyar grafikus által illusztrált gyermekbiblia egyik fő feladata, hogy a 21. századi gyerekek számára közel hozza az ó- és újszövetségi történeteket, és ezzel elevenné, átélhetővé tegye a bibliai példákat. Az óvodás kortól 10-12 éves korig ajánlható gyerekbiblia megírásánál a szerzők törekedtek arra, hogy a szöveg alkalmas legyen esti mesélésre, önálló olvasásra és gyermekáhítatok tartására, akár a családban, akár az iskolában, gyülekezetben.

A laikusok számára fontos szerepet kaptak a kötetben az ünnepek, mint a karácsony, a húsvét, a pünkösd, és a kevésbé ismert jeles napok, mint a virágvasárnap, vagy a mennybemenetel ünnepe.

A hitoktatásban való felhasználás érdekében a témákat úgy választották ki, hogy lehetőleg minél inkább illeszkedjenek a keresztény egyházak főhatóságai által kiadott hivatalos hittan tantervekhez.

A Beszélgető Biblia nyelvezetében, stílusában közelít a mai gyerekek nyelvhasználatához, olvasáskészségéhez, a szerzők az adott történeteket közös gondolkodásra hívó bevezetővel indítják. Kőszeghy Csilla ihletett rajzai pedig a hit derűjét közvetítik.
12%
4499 Ft
3959 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 3419 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 3-5 munkanap

Kiadó bestsellerei

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK