Az orenda

A fiatal Christophe jezsuita szerzetes, Franciaországból érkezik az Újvilágba, hogy megtérítse a „vadakat”. Arra azonban nem számít, hogy a huronok és az irokézek nemzedékek óta tartó küzdelmének kellős közepébe csöppen. A sorozatosan véres összecsapásokkal tarkított ellentét még jobban elmérgesedik, amikor a nagy huron harcos, Madár egy rajtaütést követően magával hurcol egy irokéz kislányt, Hóesést, hogy örökbe fogadja és a sajátjaként nevelje fel. A korábban baltákkal és késekkel vívott háborúban megjelennek az európaiaktól kapott lőfegyverek is, ezért egyre inkább úgy tűnik, hogy az évszázadokon át meglévő kényes egyensúly felborul, és a harc addig nem ér véget, amíg az egyik nép teljesen el nem pusztítja a másikat. Christophe, Madár és Hóesés sorsa végzetesen összefonódik ebben a több mint egy évtizedet felölelő regényben, és sem ők, sem az olvasók nem sejthetik előre, mit tartogat számukra a sors…

„A folyó mindkét partjáról irokézek tucatjai indulnak meg felénk, miután beugranak a magas fűben gondosan elrejtett kenuikba. Villámgyorsan vízre teszik őket, és máris egyre közelebb érnek lemaradó hajóinkhoz. Látom, ahogy íjászaik hátrahúzzák az ideget, és a következő pillanatban nyílvesszők hasítják a levegőt, el is találnak néhány a parthoz közelebb evező huront. A sebesültek miatt lelassult kenukat aztán másodperceken belül körbeveszik az irokézek, és baltákkal esnek a bennük ülőknek. Halálsikolyok szállnak a víz fölött. Hirtelen megpillantom azt a kenut, amelyikben a négy fiatal világi segítő ül, szőke hajuk villog a napsütésben. Kenujukat eltalálta egy irokéz nyílvessző, és süllyedni kezd. Abban a kenuban a vadak már vagy halottak, vagy megsebesültek, a segítők pedig kétségbeesetten próbálnak evezni, hogy minél távolabb kerüljenek a vészesen közeledő démonoktól. Odakiáltok nekik, hogy gyorsabban, és amikor meghallják a hangomat, rám néznek. Egyikük felém nyújtja a lapátját, mintha arra számítana, hogy valamiképpen magamhoz húzhatom és biztonságba juttathatom, amikor egy irokéz kenu suhan melléjük, és az egyik harcos a hajánál fogva átrángatja a sikítozó fiatalembert a saját hajójukba, mialatt társai baltákkal kaszabolják le a még életben lévőket. A kenu végül elsüllyed, csak a tetemek sodródnak tovább a víz színén.”

Joseph Boyden a 17. századi Észak-Amerika vadonjában játszódó, mesteri regénye vér és remény, gyanakvás és bizalom, gyűlölet és szeretet történetét mondja el, egy majdnem négyszáz éves saga, ami időtlen irodalmi remekké vált a keze alatt.

Az 1966-ban született Joseph Boyden a kortárs kanadai irodalom kiemelkedő alakja.

Első könyve, a Három nap az út, amely a realitás és misztikum határmezsgyéjén egyensúlyoz, 2006-ban elnyerte Kanada egyik legrangosabb irodalmi díját. Az ír és skót felmenőkkel rendelkező Boyden az Ontario-i Willowdale-ben nőtt fel, egy tizenegy gyermekes család harmadik gyerekeként. Szigorú ír katolikus családban és jezsuita iskolában nevelkedett.