Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi

Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi leírása

A világirodalom gyöngyszemei közé tartozó, híres arab mesegyűjtemény legszebb történeteit Rónay György válogatta és dolgozta át gyerekeknek. A kötet meséinek színes és izgalmas világában találkozhatunk ravasz varázslóval, ezeréves dzsinnel, kacér és gyönyörű hajadonnal, gazdagságról álmodozó, mihaszna fiatalemberrel. A keleti városokban szerelmek szövődnek, drága portékák cserélnek gazdát, és bizony nagy kópéságok is történnek. A népszerű mesék mellett – Aladdin és a bűvös lámpa, Ali Baba és a negyven rabló, Szindbád utazásai– számos kevésbé ismert, kalandos történettel is megismerkedhet az olvasó.

UTÓSZÓ

Sahrazád mesél, és a király vérszomjas szíve lassan megnyugszik.
Sahrazád mesél, száz meg száz éjszakán át. Mire elérnek az ezredik éjszakáig, a király már régen elfelejtette, hogy valamikor, ezer éjszakával azelőtt haragjában ölni akart. Kiket, miért: már nem is tudná megmondani. Már nem az a király, aki volt. Sahrazád meséi új embert formáltak belőle.
Varázsló hát Sahrazád? Rokona talán a máridoknak, ifriteknek, dzsinneknek és ghuláknak, akik meséiben ide-oda lengenek, alakjukat változtatják? Vagy talán azoknak a varázslóknak a tanítványa, akik értenek a titkos főzetek készítéséhez, és ismerik a rejtelmes igéket, melyek a gyanútlan embereket álomba ejtik, vagy megfosztják emlékezetüktől, s kiforgatják régi életükből, régi valójukból?
Nem. Sahrazád nem márid, nem ifrit, nem is varázsló. Ha vezír lánya is: ugyanolyan lány, mint a többi, mint az emberek lányai általában. Nem mormol varázsigéket, nem kotyvaszt főzeteket. Még olyan egyszerű fondorlatra sem vállalkozik, mint Hárún ar-Rasíd, a dicsőséges kalifa, aki altató bendzset kever alattvalói italába, ha meg akarja tréfálni őket. Sahrazád egyszerű lány; olyan, mint a többi, éppen csak egy kicsit bátrabb náluk. Mert nem kis bátorság tőr nélkül, kard nélkül, méreg nélkül szembeszállni a bosszút lihegő uralkodóval. Ki mer belépni fegyvertelenül az üvöltő tigris ketrecébe? Sahrazád belép a tigrisketrecbe. Egyetlen fegyvere van: a bizalma. Bízik a mese hatalmában. Bízik a költészet erejében. És a költészet erősebbnek bizonyul a rettenthetetlen király rettenetes erejénél. A mesék hatalma hatalmasabb a király hatalmánál.
Sahrazádot úgy is tekinthetjük, mint a mesék hatalmának, a költészet erejének szép, okos, szelíd és állhatatos képviselőjét.
Jelkép; de ne feledjük el, hogy élő ember élő lánya, s amit mesél, az úgy mese, hogy közben valóság is. Hősei nem csodaországokban kóborolnak; kalandjaik nem csodalények emberfölötti kalandjai. Bagdad, a béke városa, a középkori Kelet valóságos városa; az utcák, ahol annyi riasztó és mulatságos dolog történik, valóságos utcák és sikátorok; piacok, kikötők, bazárok: rajzolni sem lehetett volna hitelesebbet. De azoknál se, akik az utcákon járnak, bazárokban árulnak, piacokon alkudoznak, kikötőkben hajóra szállnak, tengereken hajótörést szenvednek, megcsókolják a fejedelem előtt a földet, pórul járnak, és aztán másokat is pórul járatnak, pörlekednek a kádi előtt, megnevettetik a bölcs kalifát, vagy nem sikerül megnevettetniük, s akkor tűrhetik a szeszélyeit. A szerényebb kereskedők olyanok voltak, mint Ali Baba, és a gazdagok olyanok, mint a tengerjáró Szindbád; a kalózok így kalózkodtak, és a rablók így raboltak; így rejtették a rablott kincset, s aki még náluk is furfangosabb volt, így bánt el velük.
Ez volt a valóság; és beletartozott az is, ami a legkevésbé látszik valóságosnak. Szindbád csodálatos dolgokat tapasztalt tengeri útjai során, és csodálatos lényekkel találkozik. De az akkori idők tudományos könyvei – nemcsak Keleten, hanem Európában is – tele voltak ilyen csodálatos lényekkel és dolgokkal; éppen csak a nevük volt más itt meg amott: az egyik égtájon rukhmadárnak hívták azt az óriási, kupola-tojású szárnyast, amelyiket a másikon griffmadár néven tiszteltek; és ha Szindbád tud bizonyos drágakövek gyógyító hatásáról, nekünk meg tudnunk kell, hogy ugyanerről ugyanakkor Európában – milyen arab források alapján, az most nem ide tartozik – vaskos kódexokat írtak nagy tudományú tudósok.

Ami nekünk ma csodálatos: nekik Hárún ar-Rasíd, Szindbád meg a többiek kortársainak valóság vagy legalábbis tudomány volt; számukra nem kevésbé érdekes, mint számunkra egy mai útleírás beszámolója távoli tájakról vagy messzi tengerekről; és nem tartották kevésbé hitelesnek sem. De ami csodálatos, az még így is a kisebbik rész az Ezeregyéjszakában.
A nagyobbik: a színtiszta, nyüzsgő, tapintható valóság. A városok sokadalma, a bazárok forgalma, az áruk szerzése és továbbadása, a kereskedők kalmárkodása és az iparosok műhelybéli munkája; meg a lakomák, bőven rakott vagy szerényebb asztalokkal, a vendéglátás szokásai, a tréfák, kalandok, anekdoták… Mit soroljuk? Sahrazád mesél; és meséiből kibontakozik a történelem. Nem az, amelyiket a történetírók örökítenek meg: királyok tetteivel, hadakkal, csatákkal; hanem az, amelyet a nép, a népek éltek. Sahrazád meseemlékezete, akármilyen időtlennek, időnkívülinek érezni is, voltaképpen történelmi emlékezet. Bizonyos fokig, bizonyos értelemben szociológiai emlékezet, mondhatná, aki nem fél az ilyen tudományos komolyságú szavaktól. Mindenképpen társadalomtörténeti emlékezet.
Egyszerűbben szólva: Sahrazád meséiből meg lehet állapítani, hogyan élt az arab világ népe a középkorban. Meg is állapították:  tudományt írtak a mese alapján. Mert a mese, miközben mesélt, a valóságot mondta, mesélte. Hiteles. A költészet különben nemegyszer bizonyul hitelesebbnek az írott történelemnél. Mit tudnánk a legrégibb görög századokról Homérosz nélkül? Mit Indiáról az eposzai nélkül? És mit az arab középkorról az arab mesék, az Ezeregyéjszaka, Sahrazád meséi nélkül?

Ezek a mesék egyébként nem mind arabok; őseredetileg perzsák, és rakódott rájuk egyiptomi réteg is; maga a forma: a keretes mesesorozat sem az Ezeregyéjszaka találmánya; volt előtte már egy ilyen keretes perzsa Ezeregynap, és keretes mesesorozat a szanszkrit Papagáj meséi is. Ezúttal ebbe a keretbe, ebbe a nagy gyűjtőedénybe, gyűjtőmedencébe sokféle mesepatak és mesefolyó folyott egybe és keveredett össze. Elkülöníteni őket, szálról szálra kigombolyítani azt, ami ilyen szépen összegabalyodott: ez a tudomány föladata. Éppúgy, mint a motívumok és témák vándorútjának nyomon követése meg annak a megfigyelése, témák, motívumok hogyan öltöznek át, hogyan módosulnak tájról tájra, népről népre, kultúráról kultúrára haladtukban. Tudomány nélkül is megfigyelhetjük azonban azt, ami az Ezeregyéjszaka medencéjében egybegyűlt mesekincs jellemző saját jellege, túl a színtéren, túl a ruházaton, túl még a szokásokon is: a jellemekben. A mi Mátyás királyunk igazságosságáról is maradt fönn egy sereg történet; hasonlítsuk össze őket azokkal, melyek Hárún ar-Rasídról szólnak, aki szintén álöltözetben járkál, szintén elvegyül a nép közt, szintén igazságot tesz: nyomban szemünkbe szökik a különbség. Vagy: a mi meséinkben is akadnak – igaz, sokkal szórványosabban – elásott, elrejtett kincsek, és vannak arannyal-ezüsttel rakott kincstárak; de vessük egybe e kincseket és a mi meséinkben való – sosem öncélú – értéküket egyrészt e keleti, arab mesék bőséges kincs-és drágakő-leltáraival, másrészt azzal a már-már elragadtatott örömmel, ahogy az Ezeregyéjszaka hősei kapva kapnak gyémántokon, ékköveken – ahogy például Szindbád hajótörött társai siránkoznak rajta, szinte a halál torkában, hogy nem vehetik hasznát a földön szanaszét heverő sok gazdagságnak. Két világ, két kultúra, két életforma, két társadalom, nem utolsósorban két éghajlat különbsége. Akinek kedve van hozzá, tehet egy-két kezdő lépést abban a birodalomban, amit úgy hívnak, hogy összehasonlító folklór, és nem kevésbé izgalmas és kalandos, mint maguk a mesék. Aki pedig nem akar egyebet, mint mesét, mint költészetté formált valóságot, az lopóddzék be lábujjhegyen Sahriár király palotájába, húzódjék  meg a homályban, óvatosan, nehogy a fáklyák imbolygó, rőtes fényében fölfedezzék; húzódjék meg, és hallgassa, mit mesél Sahrazád. Hárún ar-Rasídról, a kalifáról, Aladdin csodalámpájáról, a negyven rablóról és Ali Babáról, a Rosszcsontról és Dzsánsáh királyfi kalandos sorsáról, aztán Szindbádról, a tengerjáróról, aki ma is ott hajózik képzeletünk óceánján, s ma is vissza-visszatér, hogy új kalandokra induljon egy-egy költő sugallatára, régi emlékeket kutatva vagy friss élményeket keresve, s akkor vonatra ül, és éjjel-nappal utazik vasúti kocsiban meg háromlovas szánon, és a csengők csörögnek a lovak szerszámján, amint az öles hóval borított országúton, a széles fennsíkon Szindbáddal tovanyargalnak… Tam-tam-tam – mondják a csengők, és sehonnan nem felel visszhang a szavukra… De ezt már nem Sahrazád meséli, hanem az Ezeregyéjszakából új utakra indult Szindbád krónikása, egy nagy magyar író: Krúdy Gyula…

Rónay György

16%
2599 Ft
2183 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 1975 Ft
Készletfigyelés
Elérhetőség: Nincs készleten

  • Móra Könyvkiadó
  • Gyerekkönyvek
  • 200 oldal
  • Kötés: keménytáblás
  • ISBN: 9789631197365
  • Cikkszám: 1023417
  • Nyelv: magyar hu-HU
  • Kiadás éve:

Kiadó bestsellerei

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK