Az elsodort falu

Nem is olyan régen, még a tiltott könyvek listáján szerepelt a 20. századi magyar nagyepikának e jelentős alkotása, amely a két világháború közötti hazai és kisebbségi magyar szellemi élet talán legnagyobb hatású alakítója volt a szépirodalmi művek közül.

Szabó Dezső nagylélegzetű regénye voltaképp egy trilógia. Az első rész a kor általa magyarpusztítónak tartott irányzatait, és azokat a kiegyezés utáni történelmi és társadalmi  tényezőket mutatja be, amelyek a magyarságot szinte végzetszerűen sodorták a világháborúba, a második a nemzet elvérzésének infernális tablója, míg az utolsó rész a jövő útjának keresése, a „nemzeti forradalomé” és a föltámadás reménységéé.

A cselekmény is három helyszínen folyik: a Háromszék megyei székely falucskában, a galíciai fronton, valamint közvetlen hátországában, Ungvárott és a lármás, nyüzsgő Budapesten. Az író innen lát legmesszebbre: ebből a pozícióból rajzolja meg a századfordulót megelőző és követő évtizedek freskóját, és innen fordítja vissza tekintetét a legalsó szintre: a magyar falu felé.

A regény ennek három stációját eleveníti meg: a patriarchális és otthonos faluvilágot, az ősi múlt és harmónia idilljét, a kiegyezést követő idők anyagi és erkölcsi romboló hatását, s a mindezzel dacoló és a szunnyadozásból lassan föléledő, s hivatása betöltésére induló őserőt.

Az eposzi áradású műből kisugárzik Szabó Dezső prófétikus látása és váteszi hangja, mellyel a magyar élet legmélyéig képes hatolni, s amellyel annak legteljesebb panorámáját ábrázolja.