Avarisz ​urai

A nyugati civilizáció legendás eredetének feltárása

Avarisz ​urai leírása

Az ​Avarisz urai az ókori Görögország legendás hőskorának világába repít minket: 
Fény derül Egyiptom megszállói, a rejtélyes hükszoszok indoeurópai származására. 
Kiderül, hogy egy görög szárazföldről származó pelaszg hercegnő azonos Egyiptom egyik legnagyobb királynéjával. 
Bebizonyosodik, hogy a görög „sötétkor” csupán a helytelenül összeállított kronológia képzeletbeli szüleménye. 
Agamemnón trójai háborúja megfelelő régészeti kontextusba kerül. 
Homérosz Iliásza eposzhoz méltó történelmi keretet kap. 
Ismét bebizonyosodik, hogy a trójai hős, Aeneas volt a római civilizáció alapítója.

Az Avarisz urai egy utazás, aminek célja a nyugati világ legendás gyökereinek felkutatása. 
Történetünk egy kis sziklasírban veszi kezdetét a Jordán völgyében, Jerikó elhagyatott romjai között. Innen indul a Földközi-tenger vidékének ókori országait és régészeti lelőhelyeit átívelő eposzi felfedezőutunk. Mire Józsua Jerikójától eljutunk Romulus Rómájáig, feltárul a kereszténység előtti múltunk valódi krónikája és olyan rendkívüli történelmi kép áll össze, amilyenről a tudósok korábban nem is álmodtak. 
Úgy tűnik, az ókori Görögország és Róma irodalmát átható nyugati eposzok legendái valós történelmi alakok hőstettein és megtörtént eseményeken alapulnak. A bronzba öltözött harcosok hőskora valóban létezett, utolsó képviselőik Trója falainál harcoltak, miként Homérosz Iliászában áll. 
A középső bronzkor kezdetén – kétezer évvel azelőtt, hogy Julius Caesart a római szenátusban meggyilkolták – új nép bukkant fel a történelem színpadán, és csatlakozott Mezopotámia és Egyiptom nagy civilizációihoz. Ezek az indoeurópai nyelvet beszélő harcos törzsek harci kocsikon érkeztek az északi hegyekből és síkságokról. Belőlük lettek később a hettiták, Mitanni árja királyai, és az Indus védikus hősei, a későbbi görög, perzsa és római birodalmak alapítói. Hőseiknek és hősnőiknek se szeri, se száma: Argosz mitikus királya, Inakhosz; lánya, a gyönyörű Ió hercegnő, aki egy egyiptomi fáraó felesége lett; Danaosz, a hükszosz uralkodó, annak a mükénéi dinasztiának az alapítója, ami az Agamemnón baljós csillagzat alatt indított trójai háborúja idején érte el hatalmi csúcspontját; Kadmosz, aki elhozta nyugatra az írás tudományát; a krétai Minósz, Knosszosz felséges királya, a Labirintus építtetője; Mopszosz, a harcos és tudós, aki III. Ramszesz idején hatalmas görög, filiszteus és anatóliai sereg élén Levantéba masírozott és vakmerő kísérletet tett Egyiptom elfoglalására. Róluk és számos társukról ma már legendák szólnak, az Avarisz urai oldalain azonban kiderül, hogy ezek a hősök ősi múltunk hús-vér történelmi alakjai voltak.

90%
4999 Ft
503 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 455 Ft
Készletfigyelés
Elérhetőség: Nincs készleten

  • Gold Book
  • Szépirodalom
  • 536 oldal
  • Kötés: keménytáblás, védőborítóval
  • ISBN: 9789634261322
  • Cikkszám: 1058096
  • Nyelv: magyar hu-HU
  • Kiadás éve:
  • Fordító:

Kiadó bestsellerei

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

A lány a vonaton
A lány a vonaton
3990 Ft
3352 Ft
16%
Semmi
Semmi
2495 Ft
2096 Ft
16%
Az igazi
Az igazi
3490 Ft
2932 Ft
16%

TOVÁBBI AJÁNLATOK