Asszonyok, lányok élete

Asszonyok, lányok élete leírása

Lassan és biztonságban sétáltam ki a vízből, amely az évnek ebben a szakában sehol nem ért följebb, mint hónaljig. Remegtem, ziháltam, ittam a levegőt.
Azonnal fel is öltöztem a teherautó védelmében, nehezen tudtam átdugni a lábam a sortom szárán, próbáltam visszatartani a lélegzetemet, hogy lenyugodjak, és végig tudjam gombolni a blúzomat. 
Garnet utánam kiáltott.
Hazaviszlek.
Gyalog akarok menni.
Hétfő este eljövök érted.
Nem feleltem. Sejtettem, hogy udvariasságból mondja. Nem fog eljönni. Ha idősebbek lettünk volna, biztosan kitartunk, alkudozunk a kiegyezés feltételein, megmagyarázzuk, igazoljuk, talán meg is bocsátjuk, és magunkkal visszük a jövőbe, de mivel túlzottan közel voltunk még a gyerekkorhoz, hittünk benne, hogy bizonyos küzdelmek abszolút komolyak és véglegesek, bizonyos ütések megbocsáthatatlanok. Megláttuk egymásban, amit nem tudunk elviselni, és fogalmunk sem volt róla, hogy mások is látják egymásban, mégis folytatják, gyűlölnek, küzdenek, különféle módokon próbálják egymást megölni, aztán egy kicsit mégis tovább szeretnek.
Alice Munro 1931-ben született Winghamben, Kanadában. Tizenkét novelláskötete, két válogatott novelláskötete, valamint egy regénye jelent meg. Számos rangos díjat és kitüntetést kapott, köztük Kanada főkormányzójának Irodalmi Díját háromszor, Giller-díját kétszer, a novellákért járó Rea-jutalmat, a Lannan irodalmi díjat, Anglia W. H. Smith irodalmi díját, az Egyesült Államok Nemzeti Könyvkritikusi Körének díját, az Edward MacDowell irodalmi medált és a Nemzetközi Man Booker-díjat. 2013-ban a Svéd Akadémia neki, a kortárs novella nagymesterének ítélte az irodalmi Nobel-díjat.
Az önéletrajzi ihletésű Asszonyok, lányok élete Alice Munro egyetlen regénye, amely egy kislány fiatal nővé serdülését követi nyomon az 1940-es évek kanadai kisvárosában, Ontario tartományban. Az elbeszélő, Dell a város és a bozótvidék határán, ezüstróka-tenyésztő apja farmján éli kisgyerekkorát, ahol öccsével és családi barátjukkal, alkalmazottukkal, a különc Benny bátyámmal tölti ideje java részét. Amikor iskolásként a városban kezd élni, szinte csak nők veszik körül: anyja, egy határozott gondolkodású, a kisvárosi normákat áthágó asszony, aki enciklopédiát árul a helyi gazdáknak; albérlőjük és barátnőjük, a szabados életvitelű postáskisasszony és Dell iskolatársa, Naomi, akivel megosztja és átéli a kamaszkor félelmeit és féktelenkedéseit. Velük együtt vagy éppen ellenükben keresi Istent, tapasztalja meg a szerelmet és a szexualitást, próbálja megtalálni a saját útját és szerepét, miközben végig megmarad a kisvárosi élet bölcs és szellemes megfigyelőjének. Dell nyolc története megindító, mégis humoros beszámoló asszonyok és lányok életéről, a társadalmi korlátok elleni kisebb-nagyobb lázadásokról, a női szerepek változásairól, a felnőtté válás naposabb és árnyékosabb pillanatairól. 
Alice Munro regényét sokan Joyce Ifjúkori önarcképe női változatának, 20. századi Jane Eyre-nek, a fejlődésregény megújításának tekintik. Az Asszonyok, lányok élete megjelenése után Kanadában elnyerte az év könyve díjat, 1994-ben pedig tévéfilm készült belőle.
16%
3900 Ft
3276 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 2964 Ft
Készletfigyelés
Elérhetőség: Nincs készleten

  • Park Könyvkiadó Kft.
  • Szépirodalom
  • 308 oldal
  • Kötés: keménytáblás, védőborítóval
  • ISBN: 9789633551844
  • Cikkszám: 1028840
  • Nyelv: magyar hu-HU
  • Kiadás éve:

Kiadó bestsellerei

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

A lány a vonaton
A lány a vonaton
3990 Ft
3352 Ft
16%
Semmi
Semmi
2495 Ft
2096 Ft
16%
Az igazi
Az igazi
3490 Ft
2932 Ft
16%

TOVÁBBI AJÁNLATOK