Allah vendégei - Mekkai zarándoklat

Allah vendégei - Mekkai zarándoklat leírása

A világ legnagyobb zarándoklata, a haddzs minden évben több millió muszlimot szólít Mekkába, az iszlám szívébe. A hívek ilyenkor a vallás alapító eseményeinek helyszínét látogatják sorra. Ahhoz, hogy egy hívő igazán megismerhesse vallását, életében legalább egyszer végig kell járnia az utat, amelyet annak alapítói is megtettek. Látnia kell, amit ők láthattak, és át kell éreznie, amit ők érezhettek.
A haddzson, amelyen a könyv szerényen a háttérbe húzódó szerzőjének beszámolója révén szinte mi is részt veszünk, az iszlám sokak által nem ismert, békés arca tűnik elő. Sayfo Omar nyugati racionalitással, de a keleti áhítatból valamit mégis átvéve járta végig Mohamed próféta útját. Belülről, mégis kívülállóként szemlélte a körülötte nyüzsgő embertömeget. Hol ésszerű magyarázatokat igyekezett keresni, hol pedig hagyta, hogy elragadja a révület. Hiteles naplójából kitűnik, sikerült közel kerülnie az iszlám lényegéhez. Reméljük, ez az olvasónak is megadatik.
12%
2990 Ft
2631 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 2272 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 1-2 munkanap
  • Geopen Kiadó
  • Vallás, mitológia
  • 126 oldal
  • Kötés: puha
  • ISBN: 9789639765771
  • Cikkszám: 1033351
  • Nyelv: magyar hu-HU
  • Kiadás éve:

Kiadó bestsellerei

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK

Indián szív
Indián szív
2990 Ft
2631 Ft
12%
Annie mennyországa
Annie mennyországa
2980 Ft
2622 Ft
12%
Fehér tenger
Fehér tenger
3999 Ft
3519 Ft
12%