Galsworthy valóban korunk legnagyobb regényírója. Eloször is széles és elbuvölo. Dickensig kell visszamenni, hogy gazdag meseszövésének, boséges emberismeretének és közvetlen eloadásának párjára akadjunk. Sot még Dickens is csak egész oeuvre-jében ér fel a Forsyte Saga emberi teljességével. Kritikusa az elso száz oldalak után megfeledkezik szerszámairól és megbabonázva követi sima, jó karban tartott mondatait, melyek alig észlelheto emelkedéssel mulatságosan kanyarogva vezetnek mind újabb és újabb kilátók felé. Heteket tölt el világában, mint egy magas fekvésu fürdohelyen, ahol minden csupa komfort és minden a legnívósabb. Beismeri, hogy ritkán találkozott könyvben oly komplikált s mégis határozottan jellemzett szereplokkel oly nagy számban, mint nála. Ezek javarészt öreg urak s néhány világítóan szép asszony. Mind gazdagok s majd valamennyien tudatosak és egészségesek. Hisztériának, idegeknek s az értelemtol nem ellenorizheto rejtélyes motívumoknak nincs szerepük itt. Friss és ózondús hegyi levego ez, amelyet annál mélyebben szív a tüdejére a kritikus, minél fojtogatóbb, füstösebb miliobol jött fel ide, a gazdagok közé. (Németh Andor, 1927. december)