A szlávok és a jövő világa

A szlávok és a jövő világa leírása

L'udovít Stúr (1815-1856) a szlovák történelem legkiemelkedőbb alakja, a szlovák irodalmi nyelv létrehozója, az első szlovák politikai újság alapító szerkesztője, a magyar országgyűlés első, szlovák érdekekért is felszólaló követe, az 1848-as szlovák politikai és katonai megmozdulások  vezetője. 1851-ben ő írta meg "A szlovák és a jövő világa" címmel az első olyan politikai koncepciót, amely kész forgatókönyvet kínált a szlovák és a magyar nemzet különválásához.
Ha tehát meg akarjuk érteni azt a gondolkodásmódot, önképet, magyarságképet és közösségfelfogást, ami a 19. századi Magyarország szlovák anyanyelvű lakóit az önálló nemzeti lét felé, a magyaroktól való különválás gondolatához vezette, akkor Stúrhoz kell fordulnunk, sőt, nélküle nem érthetjük meg a mai szlovák politikai és közgondolkodás alapvető struktúráit, magyarságképének gyökereit sem.
Ehhez nyújt segítséget ez a kötet, melyben először olvashatók magyarul a szerző legfontosabb cikkei, beszédei, politikai röpiratai, egy bő válogatás kiterjedt levelezéséből, a kortársi visszaemlékezésekből, sőt az utókor értékelését is nyomon követhetjük. A kötet utószavát Rudolf Chmel, Stúr munkásságának egyik legjobb ismerője írta.                    
12%
3400 Ft
2992 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 2584 Ft
Kosárba
Elérhetőség: Raktáron
Várható szállítás: 1-2 munkanap
  • Kalligram Könyvkiadó
  • Gazdasági, közéleti, politikai
  • 800 oldal
  • Kötés: keménytáblás, védőborítóval
  • ISBN: 9788081015731
  • Cikkszám: 1026609
  • Nyelv: magyar hu-HU
  • Kiadás éve:

Kiadó bestsellerei

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

TOVÁBBI AJÁNLATOK