A nyúl éve

Az emberek történelme úgy emelkedett ki a barbárságból és hullt vissza aztán ugyanoda, hogy a nyugalom ideje éppen csak egy levegővételre volt elég. Egy levegővétel, és némi tisztánlátás, annak felismerése, hogy a hideg álmok szőttese már egyetlen kéz melegétől képes lángra kapni. A süllyedés és romlás panaszai visszhangoztak a reggeli szélben. Egyetlen vízcsepp morfológiája gazdagabb és bonyolultabb volt a műholdakat létrehozó technikai tudásnál. A hópelyhek finomstruktúrája gúnyt űzött a felhőkarcolók gőgös geometriájából.

Martin, Karl és Ludwig, akik valaha rettenthetetlen gyilkológépekként járták New York utcáit, most kibernetikus beültetéseiktől megfosztva, rozoga öregemberekként kénytelenek szembenézni a posztapokaliptikus világgal, amelynek létrejöttét ők maguk idézték elő. A nyugati civilizáció egykori fellegvára ma már mutáns növények és emberi, állati eredetű hibridek keltetője, ahol a túlélés törvénye az úr. Amikor azonban céltalannak látszó kóborlásaik során összetalálkoznak Gonyolékkal, a furcsa, kövér kis lénnyel, aki egy titokzatos mutánskolónia felderítőjeként járja a felperzselt várost, a gondolkodók előtt újra felcsillan a remény: lehetséges volna, hogy az emberiséget kis híján kiirtó kataklizma után valóban elérkezett a Föld új korszaka? És lehet, hogy ennek az új korszaknak az új közösségeit valakik, valahol éppen az ő tanításaik alapján próbálják megszervezni?
A patkány éve folytatásában Bartók Imre továbbfűzi az első kötetben megismert gondolkodók történetét, még részletesebben kibontva szélesvásznú vízióját a biológiai katasztrófa sújtotta New Yorkról és annak lakóiról. Könyvében a hátborzongató és költői látomások éppúgy megférnek az akciódús üldözési jelenetekkel és vérfürdőkkel, mint a vígjátéki elemeket sem nélkülöző filozófiai párbeszédek a metafizikai horror legszebb hagyományait idéző epizódokkal.