A honfoglalás forráskritikája I.

A külföldi kútfők

Kevés esemény van a magyar történelemben, amit annyi művész írt, zenésített vagy éppen festett meg, mint a magyarok bejövetelét. Az évfordulóját is megünnepeltük 1896-ban, majd 1996-ban is, - azt a látszatot keltve, mintha a tudomány megfejtette volna a honfoglalás igencsak komplex problematikáját. Kevés hangsúlyt kap, mégis tény viszont, hogy a "megfejtés" minden egyes eleme merő hipotézis csupán - beleértve a magyarok bejövetelének az időpontját is. A dualizmuskori, minden áron újat mondani és deheroizálni akaró, akkor igen modernnek tetsző történésziskola munkájának gyümölcse. Tudományuk gerincét az a feltevés adta, hogy a magyarok esküdt ellenségének, Bíborbanszületett Konstantin bizánci császárnak az írásai minden más írott forrás fölé emelhetők, és utóbbiak hitele azon áll vagy bukik, hogy mennyire illeszthető mondanivalójuk a görög császár De Administrando Imperio című művének betűihez. A 20. század nemzetközi kutatása lassan kiderítette, hogy a DAI ilyen funkcióra alkalmatlan. A magyar történettudomány számára azonban kevés volt a 20. század, hogy megszülessen egy komplex válasz arra a jogos kérdésre, hogy amennyiben a DAI egy manipulatív politikai kompiláció, miért annak szellemében képzeljük el továbbra is a magyarok legkorábbi történetét a mai napig? Ezen könyv konklúziója nem több és nem is kevesebb, mint hogy létezik egy komplex forráskritikai rendszer, amelyben a különböző írott források betűje, beleértve a magyar krónikákat is, összhangba hozhatók.