A folyó dala

A folyó dala leírása

Leif Enger regényében egy tizenegy éves asztmás kisfiú, Reuben Land meséli el a történetet, amely nem mindennapi családjáról szól. Jeremiah, az apa, egyedül neveli két fiát és a kislányát. Szegényes körülmények között, ám harmonikus boldogságban élnek egy amerikai kisvárosban. Az édesapa mélyen gyökerező vallásossága megingathatatlannak tűnő értékrendet jelent a gyerekek számára is. Egy szörnyű nap történései azonban súlyos cselekedetre késztetik a legidősebb fiút, Davyt, aki szerettei védelmében megöl két fiatal suhancot. A fiatalember végül a menekülést választja, mert tudja, hogy az igazságszolgáltatás nem az ő pártján áll.A kétségbeesett kis család maradéka pedig felkerekedik, és átutazza Dakota jégbe burkolózó Terméketlen Táját, hogy megtalálja Reuben szökevény bátyját. Jeremiah - akinek a hite annyira erős, hogy úgy hiszik róla, csodákra is képes - és két gyermeke szorosan a menekülő Davy nyomában jár, de követi őket az FBI ügynöke is. A történet pedig mindeközben egyre különösebb fordulatokat vesz, mígnem úgy tűnik, az apa által vallott és közvetített értékek a legnagyobb bajban is támaszul szolgálnak.
A folyó dala ötvözi a családi dráma és a romantikus kalandregény jellegzetességeit, s nemcsak a mindennapok spiritualitásába és titokzatos varázslatosságába tesz felfedezőutat, de az élet után ránk váró világba is bepillantást enged. Enger első regénye olyan értékekről mesél, mint a család, a hit és a szeretet összetartó ereje.
"Akik hajlamosak arra panaszkodni, hogy nem születnek manapság lebilincselő történetek, feltétlenül olvassák el A folyó dalát. Ez a könyv lenyűgöző keveréke a hagyományos és a fortélyosan szokatlan történetmesélésnek... Olyan csoda, amelyet mindenképpen át kell élnünk." (Amanda Heller, The Boston Globe)
"Ha szereted a rettentő jó történeteket hihetetlen erős prózában elmesélve, amelynek hatására libabőrös leszel, vesd bele magad ebbe a könyvbe... A folyó dala nem csupán egy regény a csodákról, ez egy csodálatos regény." (Valerie Ryan, The Seattle Times)
Leif Enger (1961) Osakisban, Minnesota államban nevelkedett, két évtizedig a Minnesotai állami rádiónál dolgozott producerként és szerkesztőriporterként. Első regénye, a Folyó dala, megjelenése évében, 2001-ben számos elismerést kapott, többek között a Time magazin bestsellerlistáján az első öt helyezett között szerepelt. Minnesotában él feleségével és két kisfiával.
16%
3490 Ft
2932 Ft
Hűségprogrammal elérhető ár: 2652 Ft
Készletfigyelés
Elérhetőség: Nincs készleten

  • Alexandra kiadó
  • Romantikus
  • 360 oldal
  • Kötés: kartonált
  • ISBN: 9789633575093
  • Cikkszám: 1028192
  • Nyelv: magyar hu-HU
  • Kiadás éve:

Kiadó bestsellerei

KATEGÓRIA BESTSELLEREI

A lány a vonaton
A lány a vonaton
3990 Ft
3352 Ft
16%
Az Elit
Az Elit
3490 Ft
2932 Ft
16%

TOVÁBBI AJÁNLATOK

Kastélyok
Kastélyok
2190 Ft
1840 Ft
16%
Az álomnő
Az álomnő
2990 Ft
2512 Ft
16%