Szűrő

Könyv Guru Kft. könyvei

Fáj-dalom

George Hannmer

Kívánom, adjanak erőt ezek a költemények sokaknak! Azokhoz szólok most, akiknek valamikor, valamije fájt már életében, és/vagy ismernek olyan embert, aki tudja, hogy a szó szoros értelmében mit jelent az a szó: jaj! Tetovált társaim! Ti egytől egyig tisztában vagytok ennek a fogalomnak a jelentésével, és azzal is, hogy ez a választott életérzés megéri, méghozzá busásan. Akiknek jelen pillanatban is fáj valami, azoknak pedig... Nekik drukkolok leginkább!
12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

Őszintén hazudva

George Hannmer

Én már előző életemben sem hittem a reinkarnációban, de ennek ellenére azt kívánom, történeteim olvasása által sikerüljön újjászületned azokban a kapcsolatokban, melyeken változtatni szeretnél, de nem mersz, vagy úgy érzed, nem tudsz lépni igazán. Legyen az párkapcsolati kuszaság, gyermeke(i)ddel való rendezetlenség, akár lelki, akár testi eredetű bonyodalom önmagaddal, azaz: "nem bírok a tükörbe nézni" szindróma.
12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

Vízvonal

Sajter Gizella

Egy találkozás. Régi álmok. Új emlékek. Nem mindennapiak. Két élet, ami egy ember emlékezetében keresztezi egymást. Már átélt jövőbeli pillanatok...még meg nem történt emlékek... Te hinnél nekik? Mire gondolnál, ha álmodban néha másvalaki lennél? Más bőrben, más korban. Az ő hangulatait érzed, az ő csatáit vívod. Úgy emlékszel minden részletre, mintha veled történt volna. Kíváncsi lennél, hogy ki ő, és miért éppen te látod? Mit tennél, ha egy nap rájönnél, hogy már majdnem az egész életét leélted? Kivéve a végét. Ha véget ért egyáltalán...
12%
2490 Ft2191 Ft Kosárba

Miután meghaltatok nélkülem

Mogyorósi Vivien

Hat ​év – hosszú idő, pláne ha magányosan töltöd. Pontosan ennyi évvel ezelőtt Sev élete szilánkokra hullott, miközben ő megpróbálta felvenni a harcot egyre súlyosbodó drogfüggőségével. A barátai meghaltak, szerelmének nyoma veszett, az apja pedig magára hagyta. Azóta magányosan vergődik az emlékek és az őt kísértő rémálmok és hallucinációk között. Képtelen továbblépni, és legyűrni a depresszióját, mert nem tudja elengedni a múltat. Nem tudja elengedni őket.

12%
3990 Ft3511 Ft Készletfigyelés

Árnyak könyve

Kuruc Attila

„Ha ​a sötétség megtalál minket és csontunkig hatoló fájdalmat kapunk tőle, akkor azt el kell fogadnunk, mint egy ajándékot. Nem szabad menekülni előle, át kell élni a lehető legmélyebben. Magunkba kell, hogy öleljük és eggyé kell vele válnunk, mígnem teljesen a részünkké nem lesz. Aztán meg kell fordítani ezt a hatalmas energiát, és felhasználva azt tovább kell menni az úton, mely tisztábbá válik az élmény által. A sötétség és a fájdalom a barátaink kell, hogy legyenek.”
12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

Nők és Férfiak

George Hannmer

Figyelem! Ez a fickó, ki össze-vissza van varrva,
ki utálja a szőrt, és legszívesebben borotválja fejét rendszeresen tarra,
ki nem lép a vonalra,
és a zebrán is csak a fehérre, ha teheti,..
12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

Tiltott győzelem

T. H. Fabling

Gyönyörű francia partvidék, napfény, kellemes semmittevés egy minden kényelemmel felszerelt vitorláson. Amíg egy üzenet véget nem vet az idillnek. A jacht mellé leszálló hidroplán a két szabadságos rendőr, egy nemzetközi biztonsági szolgálat munkatársai számára életük legnehezebb ügyét hozza.
12%
2490 Ft2191 Ft Kosárba

A pillangó útja

Kun Mia

Katherine Shaw egész életét a balettnek szentelte. Mindig is arról álmodott, hogy hivatásos balerina lesz, ám tizenkilenc évesen úgy dönt, hogy még szüksége van pár évre, mielőtt meg tudna birkózni egy társulattal. Így legjobb barátjával, Alexanderrel együtt egyetemre megy. Persze az új élet, távol a szülőktől nem könnyű.
12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

Boldogan bűnhődni - Repülj, mint a madár! - Első rész

Andrea Skyn

Brom Bill nem egy idilli város, hanem bűnbandák és önbíráskodó gengszterek földi paradicsoma. Ebben a világban él a romantikus lelkű pincérlány Brittany is, aki titokban egy rablóbanda egyetlen női tagja. A legfőbb vágya az, hogy egy napon normális életet élhessen a családjával és elnyerje egy olyan férfi szívét, aki drog és alkohol problémákkal küszködik. A céljai elérését nem csak az önfejűsége és a hazugságai nehezítik meg, hanem egy „Ördögnek” nevezett gengszter is. A lány érzelmei romokban, ennek ellenére a szerelembe és a családba vetett hitte miatt, sohasem adja fel a reményt.
„Repülj, mint a madár, mert szabad vagy. A szíved mindig is az marad.”
12%
3290 Ft2895 Ft Kosárba

Az erdő vándorai

Derenkó Dániel

Emma 11 évesen nekivág Európának, hogy megtalálja azt a szeretetet és békét, amit Londonban elveszített. Ám úgy tűnik, a sors még mást is el akar venni tőle: őt, saját magát. Hollandiában egy viharos éjszaka után már nincsenek emlékei. Nem tudja, ki ő, és honnan jött. Egy új, szépnek ígérkező élet veszi kezdetét egy mesés erdei iskolában, amely életet azonban hamarosan rettegett árnyak fenyegetik meg.
12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

Zavarni néha még fogok - Viszockij 80

Vlagyimir Viszockij

Élt egy orosz férfi a 20. század közepén, kire felfigyelt, aki látta, hallotta. Tíz évig volt Hamlet a moszkvai Taganka Színházban, százezrek nézték meg filmekben, de leginkább a dalai hatottak. Hazájában milliók adták kézről kézre magnófelvételeit, közülük kevesen fitymálva vagy félelemmel.
12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

Több mint tanú

Elképzelt történések a viktoriánus Magyarországon

Hannibál Nyúl Béla

Ön látszólag egy könyvet tart a kezében, de valójában egy tükörbe tekint. Pelikán Józsefet, Bacsó Péter halhatatlan, ihlető tanúját látja lelki szemei előtt, de sorstársa, Tárkony József vízügyi inspektor történeteit olvashatja. A Több mint tanúban Virág elvtárs helyett Rókus osztja az észt, Bástya elvtársat pedig előléptették, és most már Vezér úrként mozog az élet sakktábláján.

12%
3490 Ft3071 Ft Kosárba

2068 - Éld az életem!

Örkényi Ádám

2068, Budapest. Egy menő fiatal influenszer szemtanúja lesz, ahogy barátját, egy nemzetközi médiacég vezetőjét félholtra verik egy szórakozóhelyen. Alig egy napra rá valaki őt is megkéseli. A rendőrség egy fiatalembert gyanúsít, aki azonban megszökik az igazságszolgáltatás elől, hogy bizonyítsa saját igazát. Sikerül-e három nyugdíjasnak meggyőznie a rendőrséget Balog Kálmán ártatlanságáról, és megtalálnia a valódi bűnöst?
12%
3990 Ft3511 Ft Kosárba

A szenvedésnek ára van

Zalay Sándor

Zalay Sándor kettős életet él. Legtöbb sorstársától eltérően ő azonban nem felváltva játssza életszerepeit, hanem egyszerre, párhuzamosan éli mindkettőt. A mérnökként és zenészként is maximális teljesítményt nyújtó nyughatatlan főhősnek a tudatosságért, objektivitásért felelős bal, valamint a kreativitást, művészi hajlamot támogató jobb agyféltekéje szüntelenül zakatol. És mivel ezek állandó harcban állnak egymással, a lelki béke sokszor vágyálomként, nehezen elérhető állapotként tűnik fel előtte. Vívódásai, belső küzdelmei hatására szabályos időközönként felgyülemlik és túlcsordul benne a két félteke harcának minden káros következménye, míg végül majdnem végzetesnek bizonyuló önpusztításba kezd.
12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

A belső vad - Fogság

Virginia Sol

Árvaság, adósság, kényszermunka, menekülés, küzdés, reménykedés. Életünk előre megírt véletlenek hálója, és sorsunkat csupán az elfogadással győzhetjük le... De valóban véletlen lenne minden?
Miként orvosolható a saját démonainktól való félelem, ha egy belső késztetésre önakartunkon kívül tépjük fel ellenségünk torkát vagy félholtan állunk újra talpra?
12%
3490 Ft3071 Ft Kosárba

Gyere velem!

Callen Indigo

Davidet, a jóképű, de már csöppet sem fiatal pilótát a repülésen kívül semmi más nem érdekli. Amikor pár éve elveszítette imádott feleségét, a munkahelyén egy olyan végzetes hibát követett el, ami miatt azonnal lefokozták. Egy nap azonban történik valami, ami mindent megváltoztat.
12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

Clearview

Juhos Gábor

Thomas Noble bestseller író, ám környezetének köszönhetően mégsem vált büszkévé, nagyzolóvá. Egy nap fenekestül felfordul az élete, és minden, amit eddig biztosnak hitt a világában, megkérdőjeleződik. Miközben azon dolgozik, hogy visszaszerezze széthullott életének kapaszkodóit - köztük a feleségét, akire gyakorlatilag egész eddigi életét építette -, balesetet szenved, és amikor magához tér, egy különös helyre bukkan: Clearview városa nem szerepel egyetlen térképen sem, és látszólag semmilyen kapcsolatban nem áll a külvilággal.
12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

A Dallam - Egy sorozatgyilkos legendája

Tamas Garam

Tizenhárom lány, egy őrült zseni és egy varázslatos dallam, amely leigázhat egy egész várost. A dallam megszületésében részt vevő tizenhárom lány számára, attól függ az életben maradás, hogy képesek-e állandóan énekelni. Vajon képesek-e a végsőkig kitartani egy emberi rém fogságában, amíg eljön a szabadulás vagy belenyugszanak sorsukba és soha nem látják újra a napvilágot?
12%
3490 Ft3071 Ft Kosárba

Rejtőző kavicsok II.

L. I. Lázár

"Az elkövetkezendő tíz év legnagyobb ifjúsági könyvsikere!" Harle Tamás, író, újságíró

A "kavicsok" története a tanév végén ért véget és a nyári szünetben folytatódik, szerelemmel, árulással, bölcs tanításokkal és sors-keverte bonyodalmakkal.
12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

Rejtőző kavicsok I.

L. I. Lázár

Ebben a regényben senki sem az, akinek látszik. Lille, a megbízhatóság és a jólneveltség szobra kettős életet él, a valóság elől egy álomvilágba menekül. Praetor, a laza és jómódú srác gondtalanul váltogatja a csajokat, szórja a latin szavakat, s bár ő a csapat esze, mégis lazán elindul a lejtőn. Krisz, a vezérhím, aki "nagyvadat" vesz célba, de azt nem sejti, hogy ez a vadászat megváltoztatja az életét. Anna, a vagány tanárnő különc módszerekkel küzd a tanítványaival - csakhogy múltjában sötét folt éktelenkedik...
12%
2990 Ft2631 Ft Készletfigyelés

Három perce még éltem

Keszi Csaba

Világháborús eszközöket keresve az ember időnként az életével játszik. Tudta ezt Botond és barátja is, amikor ásójukat a földbe szúrták a fémkereső jelzése után. A felszín alatt fel nem robbant aknák és gránátok pihenhetnek az elesett katonák csontjai között. Ezúttal azonban egy különös lelet került elő, aminek sem eredetét, sem funkcióját nem tudták meghatározni.
12%
2990 Ft2631 Ft Kosárba

A legbelsőbb fegyver

Kovács Gyula

Francois Delacroix, a kisstílű bűnöző egy muszlim hitszónok hatására csatlakozik egy dél-franciaországi terrorista sejthez. A csoportbeli élményei hatására teljesen kiábrándul új hitéből és megszökik. Korábbi társaival és a rendőrséggel a nyomában a poklot is megjárja, hogy az embervadászat és a börtön tüzes légkörében megtisztuljon korábbi téveszméitől, és megtalálja saját útját.
12%
2690 Ft2367 Ft Kosárba

Szövetségben az Istennel

Pfárer Elizabet

A 2010-es évek vége a nagy változások kora, amikor az elképesztő méreteket öltő digitális átalakulás mellett - vagy éppen azzal összefüggésben - az erkölcsi normák is meginogni látszanak. 
Vajon milyen változásokat hozhat mindez a Szatmári család, a Badacsony környéki jól prosperáló borgazdaság tulajdonosainak életébe?
12%
3990 Ft3511 Ft Kosárba

Bombay kontra Budapest

Bettina Benton

Anna, a negyvenes angoltanár a válása óta rá se nézett egyetlen férfira sem, csak a munkájának él. Egy nap angol ismerőse, Thomas arra kéri, mutassa meg milliomos barátjának, Shekhar Sharma indiai üzletembernek Budapestet. A kezdeti bizalmatlanság után a két ember gyorsan megkedveli egymást. A negyedik nap végére Anna kétségbeesetten eszmél rá, hogy beleszeretett a férfiba, és úgy tűnik, a férfi sem közömbös iránta.
12%
3290 Ft2895 Ft Kosárba

Beronis - Megapoliszi álmok

Quinn H. Lennox

A távoli jövőben járunk. A világűrt birtokba vevő, és megállíthatatlanul terjeszkedő Acremcorp. Társaság létrehozta embertelenül nagy méretűre duzzadt, Megapolisz nevű városkolóniáját a messzi, Szerán nevű, gyönyörű, zöld bolygón.
Megapolisz legszélén, a peremkörzetek egyik eldugott, aprócska, poros falujában él Ginen Beronis, az egyszerű, hétköznapi fiú, aki saját helyét keresve céltalanul bolyong a magányos, szürke hétköznapokban, miközben kedvenc történeteinek fantáziavilágába menekülve egyelőre nem sokat érzékel a körülötte zajló eseményekből, a városkolónia belső problémáiból, és az ezekből fakadó baljós előjelekből.
12%
3990 Ft3511 Ft Kosárba