Szűrő

Katica-Könyv-Műhely könyvei

A gyónás ideje

Marton Mária

Sztálin halálának évében, l953 tavaszán, egy római katolikus pap a parkban ülve megpillant egy fiatal, szép nőt. Kiderül, hogy valamikor egy intézetben n...
24%
2800 Ft2128 Ft Kosárba

Már megint minden a feje tetejére áll

Bajkeverő mesék 2.

Szabó-Nyulász Melinda

Hirtelen érkezik a tél. Ideje elővenni a meleg ruhát, befűteni a kandallóba.
Csakhogy a kandalló nem működik, a zokni csupa lyuk, a házban pedig semmi sincs a helyén. Mia a konyhában szorgoskodik, Arti a tűzifát szerzi be, de minden hiába, mert a játékos kedvű állatoknak köszönhetően, már megint minden a feje tetejére áll...

Az első részben már megismerkedtünk a szereplőkkel, valamint megtörtént az első összetűzés a régi és az új lakók között.

A sorozat többi része, Szabó-Nyulász Melinda humoros történetein és illusztrációin keresztül, a szereplők közötti konfliktusokat és azok feloldását mutatja be.

24%
2390 Ft1816 Ft Kosárba

Anya! Ugye megtarthatom?

Mese a felelős állattartásról

Vetter Szilvia

Minden Anyuka és Apuka előbb-utóbb találkozik azzal a kérdéssel, hogy kapjon-e kisállatot a Gyerek, és ha igen, vajon mikor? Hogyan lehet eldönteni, hogy megérett-e a kis lurkó arra, hogy felelősen gondozzon egy élőlényt?
24%
2890 Ft2196 Ft Kosárba

Valaki mindig láb alatt van

Szabó-Nyulász Melinda

A mezei állatok mindennapjai egyszerűen és gondtalanul telnek, ám egy napon megváltozik minden. Arti és Mia tűnik fel a dombok között, hogy birtokba vegyék új otthonukat, a mező közepén üresen álló házat. Az új otthon megteremtése azonban komoly nehézségekbe ütközik, főleg az állatok játékos kedvének köszönhetően.
24%
2390 Ft1816 Ft Kosárba

Írópalánta Műhely 2.

Legyen az írás élmény!

Az Írópalánta Műhely célja az örömszerző írás népszerűsítése. Ez a könyvsorozat lehetőséget biztosít arra, hogy a gyerekek megírják saját mesekönyvüket, melyben csak a kiszínezhető illusztrációk adottak. A gyerekek kreativitására van bízva nemcsak a történet kitalálása, hanem a könyv címe és a szereplők elnevezése is.

24%
1990 Ft1512 Ft Kosárba

Írópalánta Műhely 1.

Legyen az írás élmény! Az Írópalánta Műhely egy tehetséggondozó program, melynek célja az örömszerző írás népszerűsítése. Ez a könyvsorozat lehetőséget biztosít arra, hogy a gyerekek megírják első saját keménytáblás könyvüket, melyben csak a kiszínezhető illusztrációk adottak.
24%
1990 Ft1512 Ft Kosárba

A bölcsesség üzenete

Mindennapi útmutató fiataloknak

Amotáné Benkő Noémi

A Példabeszédek könyve - a Biblia egyik legérdekesebb, kevésbé ismert könyve, melyben a történelem legbölcsebb királyának, Salamonnak az örök érvényű tanácsait jegyezték fel.A magyar értelmező szótár szerint a bölcsesség, egy hosszú távú józanságot jelent. Az alapos megfigyelés, megítélés, szólás, célszerű és gyakorlatias cselekvés tulajdonsága.
24%
2990 Ft2272 Ft Kosárba

Így leszünk mi szupercsajok

Our Story by Katie

Bacsa Katie

A kis gyermek tinivé növi ki magát, a kamasz pedig felnőtté válik. A könyv szerzője segít az öntudatos felnőtté válásban - minél kisebb sérülésekkel.
Tiniknek készült inspirációs- és motivációs könyv, önsegítő, önfejlesztő, pozitív jövőképre irányuló tartalommal. A bemutatott story-k szereplői valós személyek, megtörtént élethelyzetekkel, amelyek kapcsán gyakorlati feladatokat is kapnak a kezükbe a fiatal olvasók.
24%
2990 Ft2272 Ft Kosárba

Piros és Bodó meg az időutazás

Holden Rose

Mi történik, ha megáll az idő? Piros és Bodó utána jár és megoldja a problémát.
Ez egy beszélgetős és egyben figyelemfejlesztő mesekönyv. Emellett megtanítja a gyermekeknek a napszakokat és az óra járását. Piros és Bodó kalandja a felolvasást beszélgetéssé, az együtt töltött időt hasznos élménnyé varázsolja. Neveljünk értő olvasót! Olvassunk mindennap a gyermekünknek!
24%
2800 Ft2128 Ft Kosárba

Az időmanó

Egy apa meséje

Szőllősi Ferenc Attila

A gyermekek érzelmi, értelmi, akarati tevékenységei mind- mind játékra hangoltan működnek, ezért akkor is játszani kell, ha érzelmi közösséget keresünk velük, akkor is, ha érteni akarjuk őket, akkor is, ha valamit közösen tenni akarunk.
Kiemelkedik a szeretet szerepének hangsúlyozása,
o a szülőben meg kell, hogy maradjon a gyermek, hogy érthesse gyermekét;
o a szeretetkapcsolat maga a varázslat, ami mindig velünk marad.
24%
1990 Ft1512 Ft Kosárba

A bölcs herceg

Szondy Zsuzsanna

A történet kicsiknek és a nagyobbaknak is egyaránt nagyon fontos gondolatokat közvetít. A főhős szembeszegül a már megszokott, elfogadott rosszal. Mindezt nem varázserők, pótszerek segítségével, hanem saját akaraterejével viszi véghez. Ehhez lelki, szellemi segítséget keres és kap. A természet, az állatvilág is barátjául szegődik. Közben egy másik világot teremt maga körül, titokban formálva az olvasó gondolkodását.
24%
2990 Ft2272 Ft Kosárba

Babmanó és borsótündér

Bábel Antónia

Gyermekkoromban folyton a szüleim körül sertepertéltem, amikor a kertet művelték. Sokszor részt is vettem benne tevékenyen, mégis huszonöt évesen döbbentem rá, hogy ha nekem kellene megtermelnem az asztalra valót, üresen maradna az asztal. Ezért beleástam magam a témába, de mivel elkötelezett híve vagyok az egészséges életmódnak, szóba sem jöhetett a vegyszeres kertészkedés. Ráakadtam egy fantasztikus biokertész könyvre, ami azóta elmaradhatatlan segítségem a kertészkedésben.
24%
2900 Ft2204 Ft Kosárba

Offline

Kalandra kattanva

Lénárt Krisztina

Hogyan lehet túlélni a nyarat Internet nélkül? Egyáltalán ez lehetséges? Megáll ilyenkor világ?

"A tanulástól csak szenvedek, az öcsém folyton piszkál, a magyar tanárom rám szállt és a suli utolsó napján derül csak ki, hogy egy tanulós táborban kell sínylődnöm a nyári szünetben..." Kutasi Kende izgalmas kalandja ekkor veszi kezdetét. Sok új közös élménnyel, barátsággal és nyomozással megfűszerezve derülhet ki, hogy egy tizenkét éves számára milyen izgalmasak lehetnek a kamaszkor első évei.
24%
2800 Ft2128 Ft Kosárba

Kismackó története - Az igazi bölcsesség

Balázs Bernadett

Kismackó olyan, mint bármelyik gyerek. Szeret játszani, a társaival lenni, és nagyon szereti a családját. Mint minden medvebocs az erdőben, Kismackó is iskolába jár, aminek rendkívül örül, mert szeretne minél többet megtudni a világról. Folyton töri valamin a kis buksiját. Sokszor töpreng például azon, honnan van az a rengeteg csillag az égen. Te is gondolkoztál már rajta?
24%
2400 Ft1824 Ft Kosárba

József - Bibliai képességfejlesztő

A játékos foglalkoztató munkafüzet óvodások és kisiskolások számára készült. Segítségével a gyerekek bevezetést kapnak a bibliaismeret alapjaiba, ami az alapműveltség és az emberiség egyetemes kultúrájának része. A fejlesztő, játékos feladatokhoz, melyek a történethez kapcsolódnak, csak színes ceruzára van szükség. Megoldásukkal a gyerekek könnyebben megjegyezhetik és elmélyíthetik a tanultakat. A hátsó borítón egy kirakó van, amit egy ollóval és egy felnőtt segítségével a gyerekek kivághatnak.
24%
690 Ft524 Ft Kosárba

Mózes - Bibliai képességfejlesztő

Scur Katalin

A játékos foglalkoztató munkafüzet óvodások és kisiskolások számára készült. Segítségével a gyerekek bevezetést kapnak a bibliaismeret alapjaiba, ami az alapműveltség és az emberiség egyetemes kultúrájának része. A fejlesztő, játékos feladatokhoz, melyek a történethez kapcsolódnak, csak színes ceruzára van szükség. Megoldásukkal a gyerekek könnyebben megjegyezhetik és elmélyíthetik a tanultakat. A hátsó borítón egy kirakó van, amit egy ollóval és egy felnőtt segítségével a gyerekek kivághatnak.
24%
690 Ft524 Ft Kosárba

Mindennapi vitamin

Scur Katalin

Az egészségre nevelést a gyermek korai éveiben már el tudjuk kezdeni: helyes, mértéktartó és tudatos táplálkozási szokások kialakításával, rendszeres mozgással, a friss levegőn való tartózkodással. Mindezek mellett szülőként kötelességünk biztonságos környezetet nyújtani a neveléséhez, mely lelki nyugalmat és békét ad gyermekünk számara.
24%
1950 Ft1482 Ft Kosárba

A bátor Kacabobáj és a hűséges Bernadett

Scur Katalin

Ha a gyerekek élethelyzetében a kihívások, a megoldandó helyzetek hasonlóképpen megegyeznek azokkal, melyek a mesére jellemzőek, akkor a gyerekek teljesen átélik a főhős küzdelmeit, és a saját feladataikba adaptálják a megoldásokat. Egy meseterápia segítségével a gyerekek azonosulni tudnak a főszereplő problémájával, küzdelmeivel - ebben az esetben Kacabobájjal, egy kis katicabogárral, akinek egyik napról a másikra eltűnt a piros színe (a vörösvérsejtek).
24%
1590 Ft1208 Ft Kosárba

Katicamesék

Petrőczi Éva

Két kedves mesét tartalmaz a könyv: a "Katica Kata pettye" című verses mese, egy pettyét vesztett kis katicáról szól, akire az elveszett és megtalált kis fekete pontocskát vissza kell ragasztani. "A bicikliző katica" pedig egy fiú-katica, a gömbölyűsége miatt sokat bánkódó, de találékony Gergő története elevenedik meg a bájos rajzokon keresztül Petrőczi Éva katica-rajongó tollából.
Tudtad, hogy a Katicamesék könyvből megtanulhatod, hogyan készíts katicabogár bábot, amivel otthon is eljátszhatod a mesét a Babos Mesekuckó jóvoltából?
24%
2400 Ft1824 Ft Kosárba

Csigamász

Novák Natália

Tama Zétény

Üdv, bátor felfedező! Tarts velünk legújabb expedícióinkon! Ismerd meg közvetlen környezetünk csodáit. Ha már mindent tudsz a dínókról, tigrisekről és cápákról, akkor itt az ideje, hogy a lábad elé nézz! Megvizsgáljuk, miféle "szörnyetegek" acsarkodnak körülöttünk, milyen bogár mászik éppen elénk a járdán, vagy milyen virág nyílik az útszélen, ami mellett naponta elsétálunk.
24%
3200 Ft2432 Ft Kosárba

Tihamér, a kiskamasz hangya bemutatkozik

Szigeti Jenő

Tihamér történeteiben a kamasz srácok és lányok mindennapjai elevenednek meg.
Éppúgy félnek és bátorodnak, lusták és szorgalmasak, mint ők. És mert épp olyan intenzitással és tanulságokon keresztül élik át mindezt, mint az emberek, lesznek naggyá történeteikkel együtt.
24%
2800 Ft2128 Ft Kosárba