Antall József Tudásközpont könyvei

Mikor került az emberiség legközelebb a harmadik világháborúhoz? Mi történt a szovjet atombomba kifejlesztésétől az amerikai csillagháborús terv meghirdetéséig? Hogyan látták az 56-os magyar forradalmat a vasfüggöny túloldalán? Miként packázhatott a két szuperhatalommal De Gaulle Franciaországa, Castro Kubája, Tito Jugoszláviája vagy éppen egy sor harmadik világbeli diktátor? Mekkora szerepet játszottak a hidegháború lezárásában az olyan átütő hatású politikai őstehetségek, mint amilyen Margaret Thatcher, Lech Wałęsa, II. János Pál pápa vagy Ronald Reagan volt? És miért érdemelte meg mindenkinél jobban a Nobel-békedíjat az utolsó szovjet pártfőtitkár, Mihail Gorbacsov?

Az elmúlt évtizedekben az emberek nem kevés lelkesedéssel tekintettek az innovációra és a technológiai fejlődésre, mivel úgy gondolták, azok az élet minden területén pozitív irányú változásokat idéznek majd elő. Mára viszont megfordulni látszik e trend, hiszen a mindennapjainkat egyre jobban átitató technológiai vívmányokat mind többen kezdik éles kritikával illetni. Bár a technológiai haladással szembeni kritikus attitűd semmiképpen sem tekinthető új jelenségnek, bizonyos kérdéseket újra meg újra fel kell vetnünk annak érdekében, hogy a jövőnk úgy alakuljon, ahogy azt ténylegesen elképzeltük magunknak.
Lapunk következő száma, az In Focus—Tech Companies: The New Sovereigns? több ilyen kérdésre is igyekszik választ adni, miközben megvizsgálja, egyes államok, az EU, valamint a különböző szakemberek milyen javaslatokkal próbálnak előállni a globális technológiai vállalatok működéséből fakadó dilemmák feloldására, és mi várhat ránk a magát még csak bizonytalan körvonalakkal megmutató nem is oly távoli jövőben.

Az amerikai szerző tagadhatatlanul más szemüvegen át nézi Rákóczi kurucait és az osztrák központosító törekvésekkel szembeni egész nemesi ellenállást, mint ahogy mi itthon látjuk, és ezzel ráirányítja figyelmünket arra, hogy idővel a „magyar virtus” is szerepet játszott a Habsburg Birodalom megingatásában. Persze kerüli a szerecsenmosdatást, és nem rehabilitálja a bécsi udvar túlkapásait, de jobban kidomborítja a gondokat, amelyekkel az uralkodóháznak szembesülnie kellett. Mesél németekről, magyarokról, csehekről, olaszokról, valamint a megannyi más nemzetet és nemzetiséget egyetlen birodalomba kovácsoló monarchia belső nehézségeiről, továbbá a törökök, franciák, oroszok és poroszok jelentette külső kihívásokról egyaránt.

Hasznos a háború?

Háború nélkül nincs emberi kultúra?

A háború hozza el a békét és a gyarapodást?

Az emberi társadalmak sosem a meggyőzést használták céljaik elérésére, a békés együttélést, a gazdasági növekedést mindig véres erődemonstráció előzte meg – világít rá Ian Morris brit történész, aki maga is paradoxnak tartja a háború „jóságát”. Ugyanakkor egyre több kutatási anyag, régészeti statisztika szól amellett, hogy a háborúk által mind nagyobb és erősebb társadalmak békét és jólétet teremtettek, törvényekkel és karhatalommal, netán szociális-kulturális átrendeződés révén visszaszorították az erőszakos halálozások számát. Morris elképesztő mennyiségű kutatási anyagot mozgósít az antropológiától a hadászatig, hogy bemutassa a termékeny (békét, biztonságot, gazdagságot, jólétet hozó) és a visszájára fordult (célját el nem ért, regressziót, anarchiát, káoszt okozó) háborúk ciklikus váltakozását az emberi történelemben. A szerző interdiszciplináris vizsgálódása középpontjába helyezi az emberelőd küzdelmeitől a 21. századig megismert háborúkat, hogy végül előre vetítse, mi vár ránk a kibertársadalom korában. „A világtörténelem négy legveszélyesebb évtizede” következik – állítja a történész –, az azonban rajtunk múlik, hogy tudunk-e tanulni a többezeréves tapasztalatokból.

A császárok uralmához vagy más kommunista rendszerekhez képest a kortárs Kína több erőt mutat, nyitottabban viselkedik, még akkor is, ha a háttérben vagy a napi politikában olykor visszaköszönnek a régi beidegződések. Kétségtelen, hogy az ázsiai állam gazdasága az utóbbi évtizedekben óriási mértékben nőtt, és a legtöbb kutató arra számít, hogy az ország globális vezető szerepet tölthet be a későbbiekben is.
A Nyughatatlan birodalom szerzője azonban – vitába szállva jó néhány szakértővel – arra a következtetésre jut, hogy Kína útja a jövőben kevésbé lesz egyenes, mert a tagadhatatlan haladás ellenére a mélyben olyan áramlatok munkálnak, amelyek merőben eltérő irányba vezérelhetik az országot

Henry Kissinger (1923) az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója, majd külügyminisztere volt Richard Nixon és Gerald Ford elnöksége alatt. A huszadik századi amerikai külpolitika egyik legbefolyásosabb formálója és a hidegháború második szakaszában a kínai-amerikai kapcsolatok fő stratégája volt.