Nincs engedélyezve a javascript.

Sarah Pinborough: Ha addig élek is könyvajánló

ha.png

Lisa egyedül neveli tizenhat éves lányát, akit mindentől és mindenkitől óv. Csak sajnos egy kamaszlánynál ez nem mindig megoldható, illetve rengeteg konfrontációhoz vezethet. Így van ezzel Ava is. Elege van anyja fojtogató szeretetéből és próbál ebből kitörni. Csakhogy Lisa ezt nem engedheti. Múltjában történt események miatt muszáj állandóan szemmel tartania lányát.

A több idősíkon vezetett történet betekintést ad a múlt két részletébe is, illetve a jelenbe, ahol közeleg az a pillanat, ami bármelyik percben egy bomba robbanáshoz vezethet.

Lisa egy jól működő cégnél dolgozik, ahol megbecsülik, szeretik. Marilyn, aki nem csak munkatársa, de egyben tíz éve a legjobb barátnője is, az egyetlen ember, akivel Lisa megpróbál őszinte lenni, viszont a múltját még neki sem tárja fel. Még úgy sem, hogy aggasztó dolgok történnek. Egy eltűnt kép, egy a kerítéshez állított plüss nyuszi, ezek mind olyan dolgok, amelyek akár véletlenek is lehetnének, de nem Lisa életében. Próbálja könnyedén venni őket és nem belelátni őrültségeket, de ez egyre nehezebben megy. A munkahelyén három új munkatárs érkezik, csupa nő. Köztük egy, aki mindenkinél furcsább és megfejthetetlen. Megjelenik az életébe egy férfi is, aki talán ennyi idő után egy új kaput nyithatna számára, aki segíthetne túllépni a múlt fájó pontjain.

" Pár napig esténként több altatót vettem be, minek folytán teljesen alámerültem a sötétségbe, és a reggeleim elmosódottak lettek, de most végre kezd felengedni a gyomromban a szorítás. "

Ava imád a barátnőivel lógni. Banyakörnek hívják egymást és mindenben egymásra támaszkodnak. A lány sportszerűen úszik, így ismerkedett meg legtöbbjükkel, köztük Jodie-val is, aki kicsit idősebb náluk, mégis vele találja meg leginkább a közös hangot. Jodie édesanyja is egyedül nevelte fel őt, de az asszony szinte soha nincs otthon, nem foglalkozik már a lányával. Ava pedig szinte megfullad a túlzott szeretettől és védelemtől. Így ők kettejüket egy külön kapocs is összetartja. Jodie az egyedüli, aki tudja, hogy Ava életében felbukkant egy idősebb férfi és a lány szerelmes lett belé - még úgy is, hogy soha nem találkoztak. Hónapok óta tartó chatelés azonban meghozta a gyümölcsét, végre megbeszélik az első időpontot, amikor is találkoznak.

Elérkezik a fesztivál napja. Ilyenkor szülők, barátok egyaránt részt vesznek ezen az eseményen. Lisa, Marilyn-el és férjével, Ava pedig a banyakörrel érkezik. Élvezik a napsütést, hogy barátok közt lehetnek. Azonban Ava kiabálásra figyel fel. Egy kisfiú esett a vízbe, akit az ár egyre jobban sodor el a parttól. Nem habozik, azonnal a vízbe veti magát és kimenti a kisfiút. A lány hirtelen a média figyelmébe kerül, újságok címlapján jelenik meg a fotója. Imádja, hogy sztár lett belőle, élvezi minden pillanatát.

" Furán érzem magam a folyónál történtek óta, de be kell vallanom, hogy jól esik a figyelem. "

Lisa egyik éjjel lánya szólongatására ébred. Ava boldogan újságolja, hogy a házuk előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, akik riporterekből és újságírókból állnak. Azonban a következő mondat mindent megváltoztat az életükbe: Nem miattad vannak itt, hanem miattam.

" Össze vagyok törve. Micsoda nap. Micsoda vegyes nap. "

Minden megváltozik. Ava már nem tudja ki is az anyja valójában, elutasítja minden formában és csak arra tud gondolni, hogy mindent és mindenkit elveszített maga körül. Már csak egyetlen emberben bízik. A férfiben, aki talán megmenti őt a kialakult helyzettől.

 

Írta: Anarchia könyvblog