Nincs engedélyezve a javascript.

Eszes Rita: Rókatündér könyvajánló

roka-1.png

Egy különleges történet egy különleges helyen. Már az elején megfogott a Rókatündér, beszippantott és átjárt az atmoszférája. Erre az érzésre mindenkinek szüksége van!

Midori alakváltó. Képes ember-, illetve rókaformát is magára ölteni. Különféleképpen is nevezik az ilyen adottsággal bíró embereket: kicune vagy rókatündér. Ahogyan a szülei is voltak őelőtte. A tizenéves lányt nagymamája neveli, távol, minden közösségtől elszigetelve, mígnem Midori megismerkedik egy fiúval, Akirával, akihez nemcsak vonzódni kezd, de úgy érzi, teljesen belehabarodott a festőművészbe. A férfi minden találkozásukkor kiönti neki a szívét, a lány pedig csendben hallgatja, hiszen ha rókaalakban megszólalna, felfedné kilétét.

Midori titkát egyedül a nagymamája és egy Fukuda nevű szenszei ismeri, aki mentorként a lány mellett áll, segíti őt a beilleszkedésben az oszakai gimnáziumba, ahol végre vele egykorúakkal is megismerkedhet. Hamar barátra talál egy skót cserediák, Tristan személyében, valamint a sors Rei-jel is összehozza, akivel Midori gyorsan egy hullámhosszra is kerül. Mindketten segítik előre a lányt abban, hogy megtalálja önmagát és adottságát ne teherként élje meg, inkább ajándékként. Azonban a bonyodalmak akkor kezdenek csak igazán fokozódni, mikor megtörténik egy váratlan találkozás, és Akira immár nem rókaként látja Midorit, hanem egy elbűvölő lányként, akivel éppen vakrandin van.

Ugyanakkor Midoriban nemcsak a kicune lakozik, hanem a nogicune, az ártó szándékú róka is. Veszélyes bárkit is közel engednie magához, az ösztönei azt súgják, hagyja elmenni Akirát, hiszen így lesz jobb a fiúnak. De mit súg a szíve?

Eszes Rita fantasztikusan ábrázolta egy kívül rekedt, különleges, fiatal lány életútját, amint próbálja megtalálni az ösvényt, amit neki rendelt a sors. Eközben örök barátságok köttetnek, bemutatja a regény, hogy egy kapcsolat, legyen az barátság vagy szerelem, nemezetek felett áll, átíveli akár a tengereket, óceánokat is. Ám mindemellett ott lebeg végig a kérdés: mi a helyes választás? Ha igazán szereti szerelmét, el kell engednie?

Szerettem olvasni a Rókatündért, mert fiatalos volt, élethű és egyedi. Egy számomra egzotikus világot tárt elém, amibe már az első pillanatban beleszerettem. Sok regényt olvastam már életemben, és ebben megvolt az a plusz, amitől igazán magával ragadóvá vált a könyv. Méghozzá a belőle áradó személyesség, amit az írónő megosztott velünk. Eszes Rita beleszőtte a Rókatündérbe élményeit, tapasztalatait, amiket Japánban átélt, és ez tette a regényt még elevenebbé és varázslatosabbá. Hamar rájöttem, hogy Eszes Rita nagyon tehetséges írónő, a stílusa légies és könnyed. Levett a lábamról, ez nem kétséges!

Engedd, hogy téged is elkalauzoljon a Rókatündér egy különleges, titokzatos helyre, egy titokzatos fiúhoz!

 

Írta: Barbi