Nincs engedélyezve a javascript.

Napraforgó Könyvkiadó sorozatai

A rohanó világ számos kihívás elé állítja a szülőket, és a gyerekeket is. Egyrészt egyre kevesebb a szabadidős tevékenységre fordítható idő, másrészt egyre több a befogadásra váró ismeret. Ebben a túláradó ismeretanyagban jó, ha vannak olyan kapaszkodók, amelyek segítenek a kicsiknek – és a nagyoknak is – abban, hogy mit mikor érdemes kézbe venni, felolvasni, illetve nagyobb korban elolvasni.

Az óvodás korosztály számára például remek tudástár lehet a Napraforgó Könyvkiadó gondozásában megjelent Kis felfedezők-sorozat, amely immár nyolc kötetben nyújt betekintést a világ dolgaiba. A köteteket a kicsik kezébe tervezték: vastag, kartonált lapjai felhajtható ablakokat rejtenek, amelyek hasznos vagy éppen vicces tényekkel egészítik ki a kötet témáját. A kicsik nagyon élvezik az ablakok nyitogatását, így egy izgágább gyerek figyelmét is jobban le tudjuk kötni a kötet segítségével. A sorozat változatos témákat vonultat fel, olvashatunk járművekről, állatokról (vadon élő, tengeri vagy tanyasi állatokról, bogarakról vagy éppen dinókról), és betekinthetünk az emberi test működésébe vagy az űr titkaiba is. A kötetek a 3-6 éves gyerekek számára készültek.

A figyelem lekötése központi feladat egy-egy könyv lapozgatása közben. Erre a böngésző-típusú kiadványok is remek lehetőséget nyújtanak. A Keresd meg-sorozat több mint harminc kötete egy koncepcióra épül: az adott téma (pl. a lovak, az ókori élet, a babaházak története vagy a futball) szócikkei végén egy keresgélős játékra hívja a kis olvasót, akinek az adott oldal képén kell megkeresni a témához nem tartozó elemeket (pl. a nyulakat a focipályán), így segít fenntartani az érdeklődést olvasás közben. Ezt a kiadványt is elsősorban ovisoknak ajánljuk, de sokszor használják őket az általános iskola alsó tagozatán is.

A Séta-sorozat kiadványai a család közös időtöltéséhez nyújtanak nagyszerű segítséget. A különleges, zipzáras tasakban a boltokba kerülő kiadványokat arra tervezték, hogy magunkkal vihessük őket egy-egy családi séta, kirándulás alkalmával. A sorozat az állatkertek, a tanyasi gazdaságok, a természetjárók, a csillaglesők és az ásványgyűjtők világába kalauzolja el az olvasókat, így természetjárás közben is haszonnal forgathatjuk a köteteket, de otthon, a kanapén ülve is bejárhatjuk, tanulmányozhatjuk ezeket a csodálatos témákat.

A nagyobb, önállóan olvasó gyerekek számára készült a Kalandos küldetés-sorozat, amelyben az olvasó a főhős. Ezekben a kötetekben nem hagyományos módon, egymás után kell olvasni a lapokat, hanem szócikkenként ugrálva: minden egység végén döntést kell hoznia az olvasónak arról, merre induljon tovább. A kötetek építik az olvasó önbizalmát, hiszen szépen terelgetik végig az úton, nem engedik eltévedni, ha véletlenül rosszul válaszolna a kérdésre, akkor visszairányítja a szócikkhez, ahol újra választhat a felkínált lehetőségek közül. Így a sikerélmény garantált, és a gyerek még arra is rádöbbenhet, hogy az iskolában tanultakat a gyakorlatban is hasznosítani lehet, és ő maga is többet tud annál, mint gondolta. A sorozat húsz kötete matematikai, történelmi, természettudományos, fizikai és földrajzi témákkal várja a kalandkedvelő olvasókat.

Az interaktivitás nem csak olvasás közben nyújthat segítséget egy-egy bonyolultabb téma megértéséhez. Az interaktív könyvek egy típusa azt tűzi ki célul, hogy a gyerekek a könyv segítségével szerezzenek közvetlen tapasztalaltot az adott témáról, legyen ez az egyszerű gépek működése, az autók egyes rendszereinek elvei, a repülők, a munkagépek vagy éppen az űrhajók működési jellegzetességeinek megtapasztalásra. Raádásul ezek a kötetek egy beépített dobozban mindent tartalmaznak, amire csak szükség lehet a modellek megépítéséhez, így a pontos leírások követésével valóban működő egységeket vehetnek a kezükbe a gyerekek.

Habár néha lehetetlen küldetésnek tűnik elszakítani a gyerekeket a virtuális világtól, azért érdemes megpróbálni, hiszen a fent bemutatott sorozatokból is láthatjuk, hogy igen széles körből, érdekes kötetekből választhatunk, így nagyobb valószínűséggel találunk olyan témát és kiadványt, amely felkelti a gyerekek figyelmét.