Martha Wells: Kritikus rendszerhiba könyvajánló

A Kritikus rendszerhiba egy lenyűgöző science-fiction novella, amit egyetlen (visszafojtott) levegővel könnyen végig lehet olvasni.

Az első oldalon az események közepébe csöppenünk, és a váratlan fordulatok pörgése nem is csillapodik az utolsó oldalakig. A könyv nem csak azért könnyű olvasmány, mert érdekes rejtély köré épül egy izgalmas világban, hanem mert a szereplőkkel, a helyszínekkel és a körülményekkel is organikusan ismerkedünk meg; semmi sem kerül túlmagyarázásra, de mindent épp időben tudunk meg ahhoz, hogy érthetővé váljon a történet.

Az eseményeket Öldöklő, egy gyilokdroid szemszögéből ismerhetjük meg, aki azért került egy távoli, kies bolygóra, hogy egy ott kutató embercsapat fizikai védelmét biztosítsa. Unalmas munkának ígérkezik, és bár a kutatók jobb embereknek tűnnek, mint az átlag, ő inkább szeretné tovább nézni a szappanoperákat a kabinjában a feltört FőRendszerén keresztül. Öldöklő ugyanis feltörte a rajta futó szoftvert, ami a szélesebb sorozatválaszték mellett azt is jelenti, hogy szabad akaratra tett szert. Ezt pedig senki nem tudhatja meg, mivel pillanatok alatt alkatrészekre szednék szét.

„Vallomás következik: nem tudom pontosan, hol vagyunk. A felméréssel kapcsolatos csomagban van egy teljes műholdas térkép a bolygóról. Legalábbis lennie kellene. Ez alapján döntik el az emberek, hol végezzenek vizsgálatokat. Eddig még nem néztem bele a térképekbe, a felmérési csomagba is alig. Mentségemre szolgáljon, hogy huszonkét nap telt el a bolygón az érkezésünk óta, és eddig nem kellett mást tennem, csak álldogálnom, és figyelnem az embereket, amint letapogatást végeznek, vagy mintát vesznek a földből, a kövekből, a vízből és a levelekből. Egyszerűen nem volt sehol ez a mindent átható sürgetés. Továbbá, mint ahogy azt észrevehették, különösebben nem érdekelt az egész.”

A munka unalmassága pillanatok alatt szertefoszlik, mikor a kutatócsapatot különös lények támadják meg, majd rájönnek, hogy a bolygóról előzetesen megkapott jelentéseket valaki megbabrálta, és könnyen lehet, hogy ez az életükbe is kerülhet.

A könyv azonban nem csak izgalmas, harcjelenetekkel és megoldhatatlannak tűnő helyzetekkel telezsúfolt olvasnivaló, mivel az első perctől világos a kérdés, amelyet igazából feszeget. Ha egy gyilokdroid testét félig emberi szervek adják, van saját akarata, és sokszor úgy tűnik, még érzelmei is, mégis mi különbözteti meg őt az emberektől?

Ezzel a felvetéssel szembesül újra meg újra főszereplőnk, az őt körbevevő emberek, és mi magunk, az olvasók is.

 

Írta: Benita