Száz év magány Marquezzel - a szerző és ami mögötte van

Gabriel García Márquez a mai napig a kolumbiai irodalom legnagyobb alakja. 1927. március 6-án született Kolumbiában. Szüleit alig ismerte, így nagyszülei nevelték. A gimnázium elvégzése után megkezdte jogi tanulmányait a Nemzeti Kolumbiai egyetemen, de nem lelkesedett a jogtudományokért. 1950-ben végleg otthagyta a jogi egyetemet, és egy másik egyetem újságjánál kezdett el dolgozni, így újságíróként kezdte meg karrierjét, majd lassan áttért rövid történetek írására.

Az első igazán sikeres könyve a Száz év magány, melyet 1967-ben adtak ki. Ennek a regénynek a sikere nemzetközi elismertséget és hírnevet hozott neki. Több, rendkívül befolyásos emberrel barátságot kötött, köztük Fidel Castro, kubai elnökkel is kapcsolatot ápolt. Ennek köszönhetően több esetben is közreműködött a kolumbiai kormány és gerilla csoportok közti tárgyalásokban.

A Száz év magány óta több rendkívül sikeres könyvet is kiadott. Stílusát nem lehet egységesen jellemezni, mivel minden könyvében újat és egyedit alkot. A rá jellemző humor sok esetben visszaköszön, és könyvei szinte kivétel nélkül elgondolkodtatók, valamint nem egyszer kisebb botrányokat okoztak, például utolsó művét 5000 eladott példány után kitiltották Iránból.

Elsőként kapta meg hazájából az irodalmi Nobel-díjat.

2014. április 14-én halt meg Mexikóvárosban, 87 évesen. 2004 októberében adta ki utolsó könyvét, a My melancholy whores-t, önéletrajzának utolsó kötetét.

Milyen ember is volt Gabriel García Márquez?

Márquez egy kolumbiai kisvárosban született, Aracataca-ban. Nem sokkal születése utána szülei elköltöztek Barranquilla-ba, ahol apja gyógyszerész lett, Márquezt pedig a nagyszüleivel hagyták, így életének első éveit velük töltötte. 1937-ben meghalt nagyapja, ezért a család, mely addigra kibővült egy kis testvérrel, Sucre-be költözött, ahol apja nyitott egy gyógyszertárat. Fiatal éveiben nagyon kötődött nagyszüleihez, nagyapját „Papalelo”-nak hívta, aki kisebbfajta hősnek számított az 1000 napos háborúban vállalt szerepének köszönhetően. Hagyatéka komoly szerepet játszott a család történetében.

 

Oktatását a Saint José kollégiumban kezdte meg, majd 1940-től Bogotában tanult a Jezsuitáknál. Nem volt kifejezetten motivált diák, a tanulásba nem fektetett sok energiát, inkább humoros verseket és képregényeket írt és rajzolt. „Már akkor is szerettem írni, és az iskolánál szinte mindent jobban szerettem, hát sok verset írtam” – később így emlékezett gyerekkorára. Első publikációi a gimnáziumi évei alatt történtek, az iskola magazinjába verseket írt. Bogotában eltöltött évei alatt sikeres sportemberré vált, a foci és baseball csapat kapitánya is volt, azonban későbbi éveiben ezt a szenvedélyét elhagyta. Miután leérettségizett 1947-ben, Bogotában maradt, hogy jogot tanuljon a Nemzeti Kolumbiai egyetemen, bár ideje legnagyobb részét regények olvasásával töltötte.

 

1950-ben végleg otthagyta a jogi egyetemet, és Baranquillába költözött, hogy az El Heraldo nevű újságnál dolgozzon riporterként. Egyetemi tanulmányait sohasem fejezte be, de több egyetem tiszteletbeli doktorátust adományozott neki irodalmi teljesítményeiért. Újságíró karrierjének kezdetén Septimus néven írta alá cikkeit. Csatlakozott egy informális írószövetséghez, a Barranquilla csoporthoz, ahonnan rengeteg motivációt és élményt szerzett, mely hatással volt későbbi írói karrierjére. A környezet, amely körülvette Barranquillában, első osztályú irodalmi képzést nyújtott, mivel az irodalom megszállottjai és tudósai között töltötte napjait, valamint mélyen megismerhette a latin amerikai kultúrát, mely gyakran visszaköszön írásaiban.

 

Márquez már 18 éves kora óta szeretett volna egy regényt írni, melynek középpontjában nagyszülei háza van, ahol gyerekkorát töltötte. Sok éven keresztül nem találta meg a megfelelő hangnemet, ahogy ezt a regényt el szerette volna kezdeni, míg egyszer mikor családjával éppen Acapulcoba tartottak, megjött az ihlet. Azonnal visszafordultak, hogy minél előbb elkezdhesse az írást. Eladta az autóját, hogy családjának legyen pénze, amíg írt, de az írás sokkal tovább tartott, mint hitte. 18 hónapon keresztül minden nap reggeltől estig írt, ezalatt családja hitelből élt. Minden este megbeszélte a regény új részeit két barátjával, és visszajelzéseik alapján újraírt bizonyos részeket.

A siker nem maradt el

Amikor annak a hosszú 18 hónapnak a végén, 1967-ben kiadta a Száz év magányt, szinte azonnal a legsikeresebb művévé vált, azóta több mint 30 millió példányt adtak el a kötetből. Hosszú munkássága során számtalan díjat kapott, beleértve az Irodalmi Nobel-díjat, melyet 1982. december 8-án vett át. 1999-ben rákos lett, a kemoterápia sikeresnek bizonyult és nem is jött vissza további életében, de ebből az élményből kiindulva elkezdte megírni az önéletrajzát, mely utolsó műve lett. 2014-ben kórházba került Mexikóvárosban tüdőgyulladással, ugyanazon év április 17-én elhunyt. Elképesztő életművet hagyott maga után, és nyugodtan állíthatjuk, hogy korának legnagyobb írója volt.

 

William Kennedy ezt írta a Száz év magányról: „Az első könyv a Biblia óta, aminek kötelező olvasmánynak kéne lennie az egész emberiségnek”.

Nem csak a 100 év magányt érdemes elolvasni

Száz év magány - a nagy siker


Száz év magány / Gabriel García Márquez

 

1965-ben egy Acapulcóba vezető úton egy pillanat alatt jött meg Marqueznek az ihlet ehhez a regényhez, melyet már 18 éves kora óta tervezgetett. „Annyira kész volt, hogy szóról szóra lediktálhattam volna” -mondta az író. A Száz év magány 1967-ben jelent meg, és azok közé a regények közé tartozik, melyeknek művészi mélységét előre beharangozott világhírük sem érzékeltetheti kellően. A történet középpontjában egy tradicionális kis kolumbiai falu áll, ahol Marquez nagyszüleivel a gyerekkorát töltötte. A nagyszülők meséiből és az író gyerekkori élményeiből kiinduló mű megmutatja az utat a magány és a reménytelenség ellenszeréhez. A szerző azáltal teremti meg a világot, melyben regénye játszódik, hogy ír róla, így végig kíséri az olvasót a felfedezés érzése. A vágy és a szenvedély leigázó és felszabadító erejéről máshol nem olvashatunk olyan gyönyörű sorokat, mint a Száz év magányban.

 

 

 

A pátriárka alkonya - saját kedvence volt

A pátriárka alkonya című regényt 1975-ben írta Gabriel G. Marquez. Az író kedvenc regényének mondja, ami meglepő lehet a mű elolvasása után, mivel igen sötét vizekre evezhetünk olvasás közben, ahogy felfedezzük egy korlátlan hatalommal felruházott diktátor életét. A könyv öt fejezetre van osztva, mindegyik kb. 50 oldal. A diktátor egy huszadik századi, valós személyekre alapozott diktátori archetípust jelenít meg. Végig tekinthetjük útját, ahogy partraszálló seregével a tábornok magához ragadja a hatalmat, egy pontosan meg nem nevezett, karibi-térségi országban, majd egyre magányosabban, egyre vadabban és egyre kevesebb hit nélkül folytatja játékát az országgal, melynek tűrnie kell az elviselhetetlen sorsot, amit uralma jelent.

Erős lelkű olvasóknak ajánljuk A pátriárka alkonyát, ha nem vagyunk óvatosak, akár néhány baljós óra is következhet belőle, mivel a diktatúrák sötét világát és egy elveszett, kárhozatra ítélt ember belső szenvedéseit fogjuk úgy megtapasztalni, mintha ott lettünk volna.

 

Bánatos kurváim emlékezete - az utolsó mű

Márquez remekműveinek sora a Bánatos kurváim emlékezetével ér véget. Ez a kötet három részes önéletrajzának és egyben életművének is utolsó darabja. A történet középpontjában egy aggastyán és egy fiatal lány szerelme áll, mely nem teljesülhet be. A cselekmény az író már más műveiből is jól ismert kisvárosi környezetben játszódik. Az elmúlás és az öregedés gyásza fiatalabb olvasók számára is megdöbbentően jól átérezhető a regény soraiból. Marquez a saját fiatalságát és írás iránti szeretetét gyászolja, mivel egyszerre hagyták el őt. A könyv egy gyönyörű átfogó, összetett metafora a gyászról és szerelemről, valamint Marquez utolsó napjairól, mint író. Egyik leghíresebb műve, megjelenése után nemzetközi irodalmi szenzációvá vált.

Szerelem a kolera idején - amiből film is született

A szerelmi történet egy ma már letűnt világban játszódik, a misztikus események nem különösebbek, mint a gyönyörű vízi hullák vagy az, hogy a tengerből olykor előtűnik egy éneklő vízi tehén, keblén borjával. A legjózanabb gondolkodású embereknek is természetes ebben a világban, hogy a dolgok néha elsétálnak a helyükről. Azonban ezen furcsaságok ellenére a Szerelem a kolera idején egy szerelmi történet, középpontjában egy lánnyal, akinek választania kell két udvarlója között, mivel ha ezt nem teszi meg, mindhármukat hosszú szenvedésre ítéli.

A könyvben egy teljesen más világ tárul elénk, mint amit az európai romantikus regényektől megszokhattunk, misztika és romantika együtt alkotja meg a környezetet, melyben a történet játszódik.

 

Gabriel García Márquez világa

Marquez kalandos pályafutása során számtalan ember életét változtatta meg regényeivel, és még sokkal több örömteli órát szerzett olvasóinak. A világ minden pontján olvassák műveit. Regényei főként hazája környezetében játszódnak, sokaknak Marquez munkássága volt az első betekintés a dél-amerikai országok izgalmas világába. Életműve leutánozhatatlan, és örökre megváltoztatta az irodalom világát.