Christopher Moore: Mocskos meló

 

Charlie Asher igazi béta hím a béta hímek között. Nem játssza a nagymenőt, nem csinál úgy, mintha ő lenne a kiskirály. Egyszerűen elfogadja, hogy csak másodrangú a férfiak sorában. Ami számára meglepő, hogy élete nagy szerelme nemhogy viszonozza az érzéseit, de még hozzá is megy feleségül. A legszerencsésebbnek akkor érzi magát, amikor megszületik kislánya, ezzel úgy érzi mindent megkapott az élettől, amire csak vágyhat. Azonban a baj Charlie életébe is beköszönt, felesége nem sokkal a szülés után meghal. A férfi, akit a kórteremben látott élete párja mellett eltűnt. A legfurcsább dolgok viszont ezután kezdődnek. Drága barátunk olyan érdekes dolgokat tapasztal környezetében, mint izzó tárgyakat, sötét árnyakat, amik valahonnan a csatorna mélyéről jönnek, nem utolsó sorban pedig az emberek hullanak körülötte. Charlie értetlenül áll az események előtt. Próbálja testvérének elmondani, de még ő sem hisz neki. Mindenki azt gondolja, hogy a gyász egy bizonyos fázisa jött ki ilyen formában rajta.

" – Volt valaha valami elmebetegsége?
– Nem.
– Hát most már van. Gratulálok. "

Eleinte mást sem csinál, mint bezárkózik a lakásába és vigyáz Sophie-ra, a kislányára, mindentől és mindenkitől meg akarja őt védeni. Testvére azonban hamar megunja, hogy Charlie így bezárkózik és kizárja magát, illetve kislányát a külvilágtól. Addig nógatja, amíg a férfi újra dolgozni kezd a régiségkereskedésben. Csakhogy az izzó tárgyak egyre jobban felgyülemlenek nála, a sötét árnyak pedig lecsapnak a körülötte lévő emberekre. Nincs más választása, mint felkeresni azt a férfit, aki elhunyt felesége mellett állt élete utolsó perceiben. Menta Friss - igen így hívják - nem éppen barátságosan fogadja a találkozást. Nehezen érteti meg Charlie-val, hogy ő mostantól egy a sok kaszás közül, akinek dolga van az izzó tárgyakkal, amennyiben nem teljesíti a feladatát, úgy a sötét árnyak, démonok ellepik a földet és halált hoznak mindenkire.

" – Beszélnie kell Menta Frissel.
– Persze, az mindent megold. És ha már ott vagyok, Hubba Bubbával is váltanék egy szót. "

Szóval úgy tűnik a béta hímünkből halálkereskedő lett, és legfőbb feladata, hogy az egyre erősödő pokoli teremtényeket visszajuttassa oda ahonnan jöttek.

Ebben a könyvben tényleg minden lény megtalálható. Démonok, pokolkutyák, és persze Ray és Lily, Charlie két alkalmazottja, akik szintén mulatságosabbnál mulatságosabb helyzetekbe kerülnek, illetve idézik azokat elő. Vicces, néhol morbid, de szerethető könyvet kapunk Moore-tól, amelynek gátlástalansága adja az igazi fűszert a történethez. Akihez közel áll a fekete humor, képes a pohár tartalmát félig telinek látni és nem botránkozik meg a halál eme megközelítésétől azoknak bátran ajánlom, meg fogják szeretni a Mocskos melót.

 

Írta: Anarchia könyvblog

 

Vásárold meg 16% kedvezménnyel!