Nincs engedélyezve a javascript.

Bosnyák Viktória kötetek

Bosnyák Viktória A sirály a király? című könyve először másfél évtizede jelent meg, és azóta nagy sikerrel használják kisiskolások otthon és az iskolában egyaránt, ugyanis egy szórakoztató mese segítségével sajátíthatják el a LY és a J használatát. Az új, bővített kiadás már elérhető az oldalon ebből az alkalomból a szerző válogatott könyvei március 21-ig 30% árengedménnyel rendelhetők meg webáruházunkban.

Bosnyák Viktória sokoldalú írónő: egy amerikai ösztöndíj után az ELTE angol-német szakán végzett, többek között tolmácsként, újságíróként, műfordítóként és nyelvtanárként is dolgozott, illetve dolgozik ma is. Eleinte csak fordított ifjúsági regényeket, majd lányai, Sári és Dóri inspirálták arra, hogy maga is írjon. Így született meg első saját regénye 2003-ban Tündérboszorkány címmel, melyet a Klott gatya, ne fárassz!, majd az Analfa visszatér követett, így egy háromrészes sorozattá bővült a Békés Utcai Általános Iskolában játszódó történet. A trilógia gyerekek sokaságát tette már olvasóvá, miközben a szülők is jól szórakoztak. Ha az olvasók „kinőtték” a kisiskolások kalandjait, megjelent a folytatás is, a főszereplőket tovább követhetik a gimnáziumba!

Az írónő minden munkájában küldetésnek érzi, hogy a szórakoztatás mellett beszédet, kommunikációt, szókincset, szövegértést, helyesírást fejlesszen műveivel. Furfangos szófordulataival, beszélő neveivel, szellemes történeteivel könnyű elérni ezt a célt, ezért iskolákban nem egyszer kötelező vagy ajánlott olvasmányként dolgozzák fel írásait.

A most bővített kiadásban újra megjelenő A sirály a király? a Nyelvkincstár sorozat része, melyben például a Két bolond százat csinál a közmondásokkal ismertet meg, a nevek helyesírásában az Ezt nevezem! segít, a Nagy szókincsrablás választékosabb beszédre ösztönöz.

Cikkünkben megemlített könyveken kívül, Bosnyák Viktória többi kötete is az otthoni oktatást segíti. Érdemes tehát válogatni a március 21-ig tartó akció során, hiszen a tanulás szórakozássá válik Bosnyák Viktória könyveivel!