A világ csodái – Könyvek a tudományról érthetően

A tudomány fejlődésével ma már szinte lehetetlen lépést tartani, ugyanis minden egyes nap újabb és újabb felfedezések születnek meg világszerte a nagyszerű tudósok és kutatók jóvoltából. A minket körülvevő világ megannyi csodát és izgalmas titkot rejt, mindeközben a tudomány pedig elképesztő fejlődésen megy keresztül, egyre világosabb képet kaphatunk arról, hogy valójában mi is történik körülöttünk. Az érdeklődésünkhöz kapcsolódóan a tudományos könyvek nagyszerű lehetőséget kínálnak arra, hogy jobban megértsünk a nagy összefüggéseket, a környezetünk és önmagunk szövevényes és összetett működését.

A tudományról érthetően 1.jpeg

A Book24 tudományos könyvei között találhatsz tanulmányi szakkönyveket, például a fizika, a biológia, a kémia vagy akár a társadalomtudomány témájában, de olyan érdekes tartalmak is fellelhetőek, melyek a grafológiával, a genetikával vagy épp az evolúcióval foglalkoznak. Ki ne szeretné tudni, hogy mitől és hogyan működik a világ úgy, ahogyan?
Az emberi test lenyűgöző felépítése és bonyolult, óramű pontosságú működése sem maradhat ki a kínálatból, hiszen fontos ismeretekkel gazdagodhatunk, ha tudjuk, hogy miként viselkedik a szervezetünk egyes helyzetekben, és hogyan is épül fel a testünk. Aki az élővilág további csodáit szeretné felfedezni, annak a  növény- és állatvilág érdekfeszítő szakkönyveit ajánljuk. Azok az olvasók, akik szeretnének a legmélyebb bugyrokba is betekinteni, és a nagy kérdésekre keresik a válaszokat, azok elmerülhetnek a világmindenség, a transzcendentalitás vagy épp a metafizika titkaiba a tudományos könyvek segítségével. Természetesen az aktuális és trendi tudással is felvértezhetjük magunkat, ha a kínálatból olyan könyvet választunk, amely a klímaváltozással és hatásaival, a táplálkozástudománnyal, a gyógyszerészettel vagy az alternatív orvostudománnyal foglalkozik.

A tudománytól érthetően 2.jpeg

Szeretnél okosabbá válni? Szélesíteni szeretnéd a látókörödet? A tudományos irodalom remekei számos érdekes kérdésre adnak választ. Ezekben a publikációkban a híres szerzők nem csupán a tapasztalataikat, hanem saját elméleteiket is megosztják olvasóikkal.

Gyarapítsd tudásodat, ismerkedj meg a fizika, a matematika, a kémia, a csillagászat, a biológia, az orvostudomány és a geológia állásáról szóló tudományos könyvekkel!

Tudomány, nem csak felnőtteknek

A gyermekeket jellemzően rabul ejti az élőlények világa, imádnak fantáziálni és képzeletben távoli tájakra utazni, vagy éppen a tudományos kísérletek rejtelmeivel ismerkedni. Szerencsére ez a lelkes érdeklődés sok felnőttből sem veszik ki, ezért az ismeretterjesztő könyvek az egész család számára élményt nyújtanak, hiszen elgondolkodtatóak, és sokszor meghökkentő tényeket is közölnek. A Book24 kínálatából olyan könyvekre tehetsz szert, amelyek olvasásával garantáltan egy új, addig ismeretlen világba repülhetsz, így szinte játszva tanulhat együtt a felnőtt és a gyermek!

Ki ne szeretne utazni az időben, vagy egyenesen a Holdig, tán a Marsig repülni? Ismeretterjesztő könyveink között számos olyan sorozat van, ami megismerteti magát a repülés tudományát és technikáját, majd elkalauzol minket az ismeretlen, titokzatos égitestekre. Bár időgép még nem létezik, de a könyveink segítségével élvezettel vetheti bele magát a család a középkor, vagy az ókor felfedezésébe, ahol igazi királyokkal, fejedelmekkel vagy fáraókkal találkozhat!

A körülöttünk lévő élővilág annyi szépséget rejt, ami sokszor csak karnyújtásnyira van, de sajnos azt nem mindig vesszük észre. Ahhoz, hogy a rejtelmek mögé lássunk, számos állat- és növényvilággal foglalkozó könyvet választhatunk, legyenek kedvenceink akár a vízi teremtmények, a kutyák, a macskák, vagy az erdő bájos kis rágcsálói. Az elvontabb dolgokat kedvelő ifjak megismerkedhetnek az energiatudománnyal, vagy nagyszerű, gyakorlatokon alapuló kísérletekkel foglalkozó könyvekből tanulhatnak.

Miért ne fedezhetné fel együtt a család a világ különleges működését? Te is lehetsz újra gyermek, akit lenyűgöz a környezete! Válassz az ismeretterjesztő könyvkínálatunkból és merülj el a tudomány izgalmas világában!

A tudományról érthetően 3.jpeg

Ajánló


Hangyák - Világbirodalom a lábunk alatt


Susanne Foitzik

Olaf Fritsche

Hangyák.jpeg

"Kisgyerekkorom óta figyelem a hangyák lenyűgözően idegen világát. Nagyon izgalmas könyv ez, segít megérteni és megismerni a hangyák szokásait, mélységében tárja fel a boly-lét borzongató szépségét." - Dragomán György

Elképesztőek. Mindenhol ott vannak. Kertjeikben gombát gondoznak, és háziállatként levéltetveket tartanak. Komplex társadalomban, matriarchátusban élnek, és fejlett kommunikációs rendszerek segítségével szervezik meg akár milliós kolóniáik életét. Susanne Foitzik és Olaf Fritsche szórakoztatóan, közérthetően, de tudományos igényességgel kalauzolnak végig a hangyák világán: jól szervezett birodalmakon, amelyek mellett naponta haladunk el anélkül, hogy igazán belegondolnánk létezésük mikéntjébe.
A hangyák teljesen idegen, időnként mégis meghökkentően ismerős világának feltárása során a szerzők bepillantást engednek a kutatók mindennapjaiba is a kolóniák laboratóriumba szállításától a hangyák agyának mikroszkópos tanulmányozásáig. Letehetetlen, akár egy jó sci-fi. "Mi lennénk a Föld egyedüli urai? Ez a csodálatos könyv bemutatja apró társuralkodóinkat: városokról, kemény munkáról, háborúkról, uralkodókról, sokféleségről és ökológiai szerepekről mesél. Különbözzenek tőlünk bármennyire ezek az apró rovarok, világuk kísértetiesen ismerős." - Frans de Waal, a Mama utolsó ölelése szerzője

Susanna Foitzik a Mainzi Egyetem evolúciósbiológia-professzora. A hangyák komplex társas viselkedésének kialakulását kutatja, több száz tudományos cikk szerzője. Olaf Fritsche tudományos újságíró, biofizikus, a Spektrum der Wissenschaft ismeretterjesztő magazin szerkesztője.

A vasút története

Christian Wolmar

A vasút története.jpeg

A könyv érdekfeszítő módon tárja fel a vasúti közlekedés történetét a legelső gőzmozdonyoktól egészen a legmodernebb nagy sebességű gyorsvasutakig. Bemutatja a vérrel és verejtékkel épített vasútvonalak történetét, a forradalmi újításokat, valamint az azok hátterében álló tragédiákat és diadalokat – mindazt, ami világszerte meghatározta a vasút történetét.

Megismerhetjük belőle többek között a transzszibériai vasútvonal, az Orient Expressz, vagy a mágneses lebegő vasutak történetét, valamint azt, miként befolyásolta a vasút, a mozdonyok és vonatok fejlődése a világ folyását. A fotókkal, térképekkel és diagramokkal gazdagon illusztrált kötet bemutatja a kontinenseket, hegyeket-völgyeket átszelő vonalakat, a különböző korszakok fontosabb, olykor korszakalkotó vonatait és mozdonyait, valamint a mögöttük rejlő mérnöki munkát.


Fekete lyukak - A BBC Reith–előadásai


Stephen Hawking


Fekete lyukak.jpeg

„Azt tartják, a tények néha furcsábbak a fantázia szüleményeinél, és ez sehol másutt nem igaz annyira, mint a fekete lyukak esetében. A fekete lyukak különösebbek, mint bármi, amit csak a tudományos-fantasztikus írók megálmodtak.” Stephen Hawking professzor 2016-ban két előadást tartott a BBC Reith-előadássorozatában, arról a témáról, amelyik már évtizedek óta foglalkoztatja őt – a fekete lyukakról. A legendás fizikus ebben a két, maradandó élményt adó előadásában kifejti, hogy csak akkor juthatunk közelebb az univerzum titkainak feltárásához, ha megértjük a fekete lyukakat és azt a kihívást, amelyet ezek az objektumok a tér és az idő természetére vonatkozóan jelentenek.


Bemutatlak önmagadnak - Gének, baktériumok és más titokzatos erők, melyektől te te leszel


Bill Sullivan


Bemutatlak önmagadnak.jpeg

Miért nem szeretsz egyes ételeket? Miért vonzódsz egy bizonyos embertípushoz? Miért úgy szavazol, ahogy? Miért esik nehezedre elengedni bizonyos dolgokat?
A filozófusok és teológusok évszázadok óta próbálják megfejteni az emberi viselkedés rejtélyeit - most azonban a tudomány révén jutunk megdöbbentő új felismerésekre működésünk mozgatórugóiról. Provokatív könyvében Bill Sullivan, az Indiana Egyetem Orvostudományi Karának professzora viselkedésünket a genetika, mikrobiológia, pszichológia, neurológiai és családtörténet lencséjén keresztül vizsgálja, feltárva az egyéni természetünket irányító rejtett erőket.

Lenyűgöző utazásban lehet részünk a cselekedeteinket, hangulatunkat, ízlésünket, politikai nézeteinket és még sok mindent más befolyásoló tényezők világában. Meglepő igazságra derül fény: legjellemzőbb tulajdonságaink nagy része irányításunkon kívül álló tényezőkön múlik, köztük génjeinken és az azokat ért korai környezeti hatásokon, evolúciós múltunkon és a bennünk élő mikróbákon. A könyv lapjairól kiderül, valójában miért olyan nehéz megküzdeni a hűtlenséggel, a túlsúllyal, a kábítószerekkel és a depresszióval; felfedezhetjük a liberálisokat és a konzervatívokat elválasztó biológiai különbségeket; ráláthatunk az emberek közti vonzalom mozgatórugóira; és megérthetjük saját késztetéseinket, amikor segítő kezet nyújtunk vagy épp orrba vágunk valakit. Az úttörő felismeréseket popkulturális utalások fűszerezik, ezáltal könnyebb megérteni a mögöttes tudományos alapelveket.


Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát? - Lehetőségeink a megoldást jelentő áttöréshez


Bill Gates


Hogyan kerüljük el a klíma katasztrófát.jpeg

AZÉRT ÍRTAM EZT A KÖNYVET, MERT NEMCSAK A PROBLÉMÁT LÁTOM, HANEM A PROBLÉMA MEGOLDÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉT IS. "Várakozásaim szerint 2021-ben időm nagy részét azzal fogom tölteni, hogy a világ vezetőivel a klímaváltozásról és a COVID-19-ről beszélgetek. El fogom mondani nekik, hogy a világjárvány számos tanulsága - akárcsak azok az értékek és elvek, amelyek ennek kezelésében vezetnek bennünket - ugyanúgy alkalmazhatóak a klímaváltozásra is."A NULLA KŐKEMÉNY FELTÉTEL. MINDADDIG, AMÍG ÜVEGHÁZHATÁSÚ GÁZOKAT BOCSÁTUNK A LÉGKÖRBE, A HŐMÉRSÉKLET EMELKEDNI FOG.
"Hadd hozzak egy érthető hasonlatot: a klíma olyan, mint a fürdőkád, amely lassan megtelik vízzel. Még ha egészen lassú sugárban töltjük is, a kád előbb-utóbb megtelik, a víz pedig kiömlik a padlóra. Ezt a katasztrófát kell elkerülnünk. Ha csak azt tűzzük ki célként, hogy csökkenjen a kibocsátás - de ne álljon le - az nem lesz elég. Kizárólag a nulla lehet a cél."

Bill Gates egy évtizedet töltött azzal, hogy a fizika, a kémia, a biológia, a mérnöki tudományok, a politikatudomány, valamint a közgazdaságtan területén tevékenykedő kutatók és szakértők bevonásával feltárja a klímaváltozás okait és vázolja a lehetséges következményeket. Az ügy ugyanis mostanra halaszthatatlanná vált. Így Gates nemcsak a zéró emisszió fontosságára hívja fel a figyelmet, hanem azt is részletezi, hogy mit kell tennünk e fontos cél elérése érdekében.
A könyv tárgyilagosan és közérthetően szembesíti az olvasót a velünk szemben álló társadalmi, környezeti és tudományos kihívásokkal. Kiderül, milyen forradalmi innovációk szükségesek ahhoz, hogy megújítsuk azokat az ágazatokat, amelyek leginkább felelősek a jelenlegi helyzetért. Gates az egyén szintjén érvényes cselekvést és a karbonsemlegességet érintő, kormányokon átívelő javaslatokat egyaránt fontos szempontnak tekinti, ebben a szellemiségben elemzi a jelenleg tomboló világjárvány, valamint a 2020-as amerikai elnökválasztás lehetséges hatásait is.
A karbonsemlegesség elérése nem lesz egyszerű, gyökeres változások szükségesek. Bolygónk jövője a tét, de ha követjük a könyvben ismertetett tervet, a cél teljesíthető.
BILL GATES (1955) amerikai üzletember, programozó, filantróp. A Microsoft alapító-tulajdonosa, a világ harmadik leggazdagabb embere. Feleségével 2000-ben létrehozták a Bill & Melinda Gates Alapítványt, amely oktatási és szociális tevékenységei mellett az egészségügy globális fejlesztését és felzárkóztatását, valamint az ökológiai krízis elleni küzdelmet tűzte zászlajára.

 

Fedezd fel a Book24 tudományos könyvkínálatát és merülj el a világ csodáiban!