Ha egyszer odajut, mindenki szeretne méltósággal, emberhez méltó módon meghalni. A hospice ebben akar segíteni, és mint ilyen ez az egyik legemberibb intézmény. Ez a könyv arról szól, mi minden kell ahhoz, hogy a hospice be tudja tölteni ezt a feladatát, és mi minden kell ahhoz, hogy a halál közelébe jutott ember el tudja viselni az elviselhetetlent. Ebben a kötetben két halandó, egy laikus kérdező és egy szakpszichológus oldott és kötetlen stílusban olyan kérdésekről beszélget, amelyek ott vannak mindannyiunk fejében, csak nem merjük vagy nincs alkalmunk feltenni őket.
Íme néhány mutatóba: Szembesítenünk kell-e a haldoklót a tényszerű helyzetével? Hogyan hasznosulhatnának jobban a kötődésből meríthető energiáink? Be kell-e, be szabad-e vonnunk a gyerekeket ebbe a történetbe? Hogyan dolgozzuk fel a veszteséget?
A 17 éve az óbudai hospice-ban dolgozó Biró Eszter válaszai nem kinyilatkoztatások, hanem elméleti ismeretekből és gyakorlati tapasztalatokból leszűrt következtetések. Vállaltan személyes meggyőződések, melyeket nem kötelező elfogadni, viszont érdemes végiggondolni mindenkinek, aki szeretné megtalálni a maga számára elfogadható válaszokat. És az, aki ezt megteszi, nemcsak arra a kérdésre tud majd nagyobb eséllyel válaszolni, hogyan lehet méltósággal meg-halni, de arra is, hogyan lehet halandóságunk tudatában (még) jobban szeretni az életet.
