Szűrő

Ahogy az újságok olvasásáról átszoktunk az online média fogyasztásra, úgy terjedtek el az ebook-ok is, azaz digitális könyvek, melyekhet kezdetben szükség volt e-könyv olvasóra, de manapság már akár az okostelefonjainkon vagy laptopjainkon is könnyedén elolvashatóak. E-könyv természetesen bármi lehet: regény, novella, verses kötet, mesekönyv, akár még receptgyűjtemény is.

Az e-könyvek leggyakrabban speciális.epub vagy .mobi kiterjesztésű fájlok, melyek a könyv szövegét és illusztrációit is tartalmazzák, van borító és tartalomjegyzék, lábjegyzet is, tehát teljes egészében kész művek - a valódi, papíralapú könyvek online formái.

Miért válasszunk e-könyvet?

Az e-könyvek lényegesen olcsóbbak, mint a papír alapúak, hiszen az előállítási költsége töredéke a hagyományos nyomdai könyveknek.

Az ebook környezetbarát, és bármikor, bárhol elérhető, akár a mobilunkon is olvasgathatjuk.

Az e-könyvek kiegészítésként tartalmazhatnak akár hanganyagokat, ábrákat, animációkat is, és természetesen egy színes ebook is könnyedén megvalósítható.

Az ebook nem foglal helyet, éppen ezért súlya sincsen.

Ráadásul a betűméret is állítható, így a számunkra és szemünknek legideálisabb módon olvashatunk.

Ha megvan az ebook-unk, csak egy applikáció kell ahhoz, hogy akár andoidos, akár iOS-es készüléken olvasgathassuk, de windows alapú mobilokon is használhatóak.

Rendeljen gyorsan és egyszerűen a BOOK24 kínálatából, még a futárra sem kell várnia, szinte azonnal olvashatja!

Tovább

E-könyvek

Karacsony receptre E-KÖNYV

Dorothea Benton Frank

Theodora, a fürge és eleven eszű matróna, bosszúsan tapasztalja, hogy családja elviselhetetlen agyatlanok gyülekezetévé vált. Amikor az ünnepekre végre összetereli az egész civakodó bagázst, sóvárogva gondol gyerekkora szertelen és meghitt karácsonyaira. Mennyire hiányzik az otthon sütött-főzött finomságok alatt roskadozó asztal, a pazarlón hóbortos díszítések, a kandalló melletti csodálatos beszélgetések nagyanyja szeretett házvezetőnőjével és bizalmasával, Pearllel. Hova lett mára a szeretet, az öröm…és a békesség? De Theodora elhatározza, hogy megismerteti családjával a varázslatos karácsonyt… Mert van valaki, aki ismeri Theodora vágyait, és teli zsebbel, szívében a dél-karolinai partvidék egykori rabszolgáinak varázslatával és annyi józansággal érkezik hozzá, ami elég, hogy a karácsonyt olyan csodává varázsolja, amilyennek lennie kell. Mindeközben csodálatos recepteket ismerhetünk meg, hiszen a regény a gasztro-irodalom remeke. „Fanyar és tiszteletlen mese…jószívű és nagyon jó kedélyű” – Boston Globe
5%
1990 Ft1891 Ft Kosárba

Kisvárosi karácsony; Postán rendelt menyasszony E-KÖNYV

Debbie Macomber

"Debbie Macomber: Kisvárosi Karácsony Derült égből villámcsapásként éri dr. Jane Pattersont, amikor boldognak hitt házassága összeomlani látszik egy fiatal és vonzó nő felbukkanása miatt, aki szemet vetett a férjére, Calre. Hónapokon át tartó érzelmi gyötrődés után a házaspár úgy dönt, hogy külön folytatják életüket, ezért Jane a gyerekekkel visszatér ifjúkora helyszínére, Kaliforniába, Cal pedig a farmon marad, hogy szembenézzen kétségeivel. Jane vívódik a megbocsátás reménye és az új élet ígérete között. Vajon mennyire erős a házasságba vetett hitük? Visszatalálnak-e egymáshoz, mielőtt eljő a karácsony? Debbie Macomber: Postán rendelt menyasszony Miután a vőlegénye faképnél hagyja az oltárnál, Caroline Myers összetört szívét két nagynénije próbálja gyógyítani. A jó szándékú, ám kissé túlbuzgó idős hölgyeknek köszönhetően Caroline Alaszkában találja magát, ahol egy furcsa szertartás egy vonzó idegennel váltott csókkal végződik. És másnap a lány karikagyűrűvel az ujján ébred… Újdonsült férje, Paul Trevor egy nem szokványos módját választotta a párkeresésnek, ám hamar rájön, hogy nemcsak Caroline, de ő is a nagynénik cselszövésének áldozata lett. Így hát meg kell győznie feleségét, hogy adjon egy esélyt kettőjük közös kalandjának…"
5%
2990 Ft2841 Ft Kosárba