E-könyvek

The Romani people have historically lived on the margins of Western society. Educational access on all levels for the Romani people has been particularly problematic throughout Central and Eastern Europe. Numerous studies have documented that Romani children underachieve and fail to complete school at rates significantly higher than the non-Romani population. One bright spot in the education of Roma is the work of the Gandhi School in Pécs, Hungary. The Gandhi School has been working to improve the future of Romani children in Hungary since 1994 and has numerous success stories to share. This current work by Renáta Anna Dezsõ is an important piece that helps to explain the education condition of Romani students and document the work of the Gandhi School. It is a substantial addition to the literature in English on this topic and will be a useful resource to a variety of educators, researchers and policy makers interested in Romani education.

Grace Bennett már nem ismer rá arra a nõre, aki visszatekint a tükörbõl. „Duci, negyvenes háziasszony” – állapítja meg csalódottan. Az évek során mindent alárendelt a férje haditengerészeti karrierjének, de most különös vágyak ébredeznek benne: saját házat, önálló vállalkozást szeretne, és vissza akarja nyerni a régi alakját. Közben Steve Bennett ezredében szolgálatra jelentkezik egy fiatal pilóta, aki a megszólalásig hasonlít Grace férjére, és a pletykagépezet azonnal beindul. Az asszonynak udvarolni kezd az elsõ ügyfele, de õ nem tudja eldönteni, valóban akar-e, képes-e változtatni az életén három problémás kamasz gyerekkel, távol a párjától, az új munkája mellett – abban a tudatban, hogy a kockázatos döntések mellé sajnos senki sem ad garancialevelet?

A Szemtõl szembe, amelyet Déry 1933 – 1934-ben Dubrovnikban írt, a német munkásmozgalom küzdelmeinek sodrában egyén és közösség olykor feszítõ erejû, máskor tragikus ellentmondásait példázza: századunk egyik alapvetõ etikai problémájának, a forradalmár útkeresésének és szolgálatvállalásának regénye. A méltán világhírû, több nyelvre lefordított Niki (1955) címszereplõje egy kutya – ám az író a foxi történetének ürügyén egy magyar család sorsát és egy történelmi helyzet erõvonalait is nyomon követi: a regény az úgynevezett személyi kultusz korának szuggesztív, drámai és költõi megelevenítése.

Ne félj, mesélj! - olvasható V. Kulcsár Ildikó biztatása évek óta a Nõk Lapja hasábjain. Levelek ezrei érkeznek a kedves invitálásra. Sok nõnek és férfinak ez jelenti az egyetlen lehetõséget, hogy örömeiket és bánataikat elmondhassák, szívüket kiönthessék valakinek - akinek érdemes. Ildinek érdemes, mert minden levélírót azonnal a barátjaként kezel. Segítõkészen okos tanácsot ad, de ha úgy adódik, vitatkozik is, és egyáltalán nem próbál a bölcsek bölcse szerepében tetszelegni - õt olvasni olyan, mint egy jót dumálni a barátnõnkkel egy hangulatos kávézóban. Ami után úgy megyünk haza, hogy feltöltõdtünk energiával - és még csak nem is a kávétól, hanem a szerzõbõl folyamatosan áradó derûtõl és optimizmustól. Az elsõ Ne félj, mesélj! kötet után a Ne félj, mesélj! Újra az elmúlt négy év leveleibõl ad válogatást, kiegészítve V. Kulcsár Ildikó izgalmas interjúival és riportjaival.

Galsworthy valóban korunk legnagyobb regényírója. Elõször is széles és elbûvölõ. Dickensig kell visszamenni, hogy gazdag meseszövésének, bõséges emberismeretének és közvetlen elõadásának párjára akadjunk. Sõt még Dickens is csak egész oeuvre-jében ér fel a Forsyte Saga emberi teljességével. Kritikusa az elsõ száz oldalak után megfeledkezik szerszámairól és megbabonázva követi sima, jó karban tartott mondatait, melyek alig észlelhetõ emelkedéssel mulatságosan kanyarogva vezetnek mind újabb és újabb kilátók felé. Heteket tölt el világában, mint egy magas fekvésû fürdõhelyen, ahol minden csupa komfort és minden a legnívósabb. Beismeri, hogy ritkán találkozott könyvben oly komplikált s mégis határozottan jellemzett szereplõkkel oly nagy számban, mint nála. Ezek javarészt öreg urak s néhány világítóan szép asszony. Mind gazdagok s majd valamennyien tudatosak és egészségesek. Hisztériának, idegeknek s az értelemtõl nem ellenõrizhetõ rejtélyes motívumoknak nincs szerepük itt. Friss és ózondús hegyi levegõ ez, amelyet annál mélyebben szív a tüdejére a kritikus, minél fojtogatóbb, füstösebb miliõbõl jött fel ide, a gazdagok közé. (Németh Andor, 1927. december)

Bessenyei György író, költõ, a magyar felvilágosodás egyik meghatározó egyénisége. „A nap meghevítvén egyszer nagy világát,Hanyatlik egérül, s alá húzza magát.Aranyos sugára a bércek hegyirül,Lebegõ árnyékkal térségeinkre dül,Az égnek hívesült magas kárpitjaiKékülnek s ragyognak nagy boltozatjai.A lármás természet hunyhatja szemeit,Álomra küldheti fáradt gyermekeit:Feljõ az hold, s fénylik halavány orcája,Elcsendesedik rá a világ lármája...”(Bessenyei György: ESTVELI GONDOLAT)

„A vastörvény – ország-világ elõtt – Most visszahull az ítélõ fejére: Claudióért Angelo felel! Jó tettért jót várj és kegyet kegyért,De: szeget szeggel...és: szemet szemért...” (részlet)

„Veled is elõfordult már, hogy amikor egy izgalmas, szeretnivaló szereplõkkel teli könyv utolsó oldalait olvastad, azt kívántad, bár soha ne érne véget? Akik már megismerkedtek Tölgyfamacival, az apró, piros masnis medvelánnyal, Buborékkal, a bögremacskával és Zsebgonosszal, a morcos manóval, Pali bácsival, az erdésszel, Pistivel, a kíváncsi kisfiúval P. Nagy Laura elõzõ meséskönyvében, azok számára jó hírem van: a kalandok folytatódnak, sõt, most kezdõdnek el csak igazán! Zsebgonosz, az erdõ könyvtárában talált rá arra az irományra, amelybõl kiderült számára, hogy nem õ az egyetlen manó a világon. Volt valaha egy manóbirodalom, de népe elvándorolt, messze az emberektõl… Ebben a mesében a magányos manó elindul, hogy megkeresse népét, és új birodalmat alapítson. Zsémbeske, a manólány és az elõzõ kötetben megismert barátai segítik õt útján, s a történet végére teljesül az álma… Sõt, még annál is több! Jó szívvel ajánlom ezt a mesét az erdõ titkait felfedezni vágyó, manó- és emberszeretõ olvasóknak, gyermekeknek és felnõtteknek egyaránt!” Méltatja a kötetet Sramó Gábor, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatója.

DUPLA, VAGY SEMMI ! Ezt játszotta az utóbbi évtized legjobb Forma-1-es világbajnoki sorozatában a Red Bull csapata, mindkét világklasszis versenyzőjét szabadjára engedve, mindkettőjük sikerét egyaránt támogatva. Ellentétében a Ferrarival, amely gárda a sorozat egy pontján, hagyományos módon egyik sztárját, Alonsót ugratta ki, „vörös posztóként”, méltó ellenfélül a „bikáknak”. Ezt, az egész világot körbejáró, az idén káprázatos versenyeket, és felhőszakadásba fúló dagonyázásokat felvonultató autóverseny sorozatot követi végig, és láttatja, mint eddig mindig, sajátos, egyéni szemszögéből Dávid Sándor, immár tizenharmadik éve ebben a könyvsorozatban.

"Most pedig beszélni fogok neked, Jóska öcsém, arról, hogy miképpen lehet itt Pesten bemenni valahová, ahol az embernek semmi keresnivalója nincsen. Mi ketten tudjuk, milyen tanulságos egy dolog ez, és mi százezren tudjuk, akik mind máshol kezdtük, mint ahol kellett volna vagy illett volna, és akiknek mássál kellett foglalkozni, mint amit szerettünk és tudtunk, mert az nem kellett senkinek. Én nagyon jól ismerem a te zavart mászkálásaid utcákon és házak lépcsõin és elõszobákban és középületek várótermeiben, és tûnõdéseid és félelmeid és aggodalmaid: úgy voltam én is, mikor elsõéves voltam az egyetemen. A múltkor találkoztam veled egy elõcsarnokban, valami tudományos elõadás volt vagy mi, és te a szolgával beszéltél, holmi bemenetel dolgában, te, aki az emberiség történelmét tanulmányoztad sokáig, és filozófusokat olvastál és az Eszme fejlõdésén szoktál borongani az utcán, nagyon okosan és világosan és szelíden magyaráztál valamit a szolgának, kissé Schopenhauer modorában, mondhatnám: világos logikával akartad õt meggyõzni, és magatartásodból nem hiányzott a méltóság sem. De a szolga nem várta be a quod erat demonstrandum befejezõ igéjét: gorombáskodni kezdett veled, és azt mondta, hogy neki ez és ez lett parancsolva, és az úr, ha jobban tudja, menjen a sóhivatalba, ide be nem megy jegy nélkül, alászolgája. Mint késõbb értesültem, nálad azért nem volt jegy, mert te voltál a felolvasó - és mégis úgy esett, hogy nem mehettél be."   (részlet)

Kondor Béla (1931-1972) Kondor Béla az ötvenes évek elején kezdte meg fõiskolai tanulmányait, a magyar mûvészeti élet legnehezebb korszakában. A személyi kultusznak ebben az idõszakában a kultúrpolitikai diktatúra uralta az intézményeket, a mûvészeknek meghatározta, milyen stílusban dolgozhatnak, sõt elõírta, hogy mûveik formálásában a szovjet mûvészet példája legyen iránymutató, és a szocialista realista kifejezésmódot kell követniük. Sokan elfogadták és magukévá tették ezeket az utasításokat, mert meg akartak felelni a követelményeknek, de akadtak olyanok is, akik mûtermük magányába vonultak vissza, s nem adták fel mûvészeti elveiket. A fõiskolán is az új rend hívei kerültek hatalomra. A legsikeresebben a posztnagybányai Gresham-kör tagjai tudták átmenteni befolyásukat az új helyzetben, mivel az ábrázoló mûvészetnek olyan formáját és minõségét képviselték, amely még elfogadható volt a hatalom számára. Tanítványaik közül kiemelkedik Csernus Tibor, aki nagyszabású festõi életmûvet hozott létre. Kondort markáns stílusa, kérlelhetetlen õszintesége miatt elutasították, a mûvészettörténet legnagyobb alkotóinak mûveit, módszereit, szemléletét tanulmányozó attitûdjét nem tudták elfogadni. Ennek ellenére az intézmény vezetõ mesterei tehetséges mûvésznek tartották, fõiskolai vizsgáján részt vettek, bírálatokat, elemzéseket mondtak róla. Vizsgamunkája a korszak jelképévé vált, mûvészi értékeit a kor legjelentõsebb kritikusa, Németh Lajos méltatta.

Hogyan lesz a bácskai földesúr fiából a cigányok bárója, hogyan találja meg az apja által elrejtett mérhetetlen kincsen kívül a boldogságot is egy gyönyörű török lány oldalán? – ezt meséli el Jókai ebben a kisregényében, amelyet a belőle készült operett tett világhírűvé.

Benczúr Gyula (1844-1920) Benczúr Gyula festõmûvészt kortársai ugyanúgy tisztelték és becsülték, mint az évezredes mûvészeti múltra visszatekintõ nyugati világ a maga nagymestereit – egy olyan országban, ahol ötven éve jóformán még mûvészet sem volt. Ugyanakkor talán senkit sem ért annyi támadás, mint õt, akinek a magyar mûvészetben elfoglalt helye ma sem egyértelmû.

Alison Kent: Kívánságlista Claire már hetek óta szemezget az erkélyen keresztül a szomszéd lakóval. Mivel hamarosan itt a karácsony, a Mikulástól azt kéri, hogy a jóképû férfival eltölthessen egy szerelmes éjszakát. A kívánsága teljesül, de jelentkeznek a bonyodalmak… Tina Leonard: Cowboy a múltból Auburn gyakorlatilag az oltár elõtt otthagyja a võlegényét. Utazgatni kezd Amerikában, hogy felfedezze, kicsoda is õ valójában. Találkozik egy férfival, aki kendõbe bugyolált csecsemõt tart a karjában, és azt állítja, hogy a múltból érkezett… Carol Marinelli: Karácsony a gyerekosztályon Eden nõvérnek két kívánsága van. Szeretné, ha az elárvult kis Bennek egyszer igazi karácsonya lenne, és ha az egyik orvos, Nick végre észrevenné. Túl sokat kér?

Jenna képzett ápolónõ, talán kissé túlképzett is ahhoz, hogy a neves olasz sebész, Paolo Romano árván maradt kislányára felügyeljen. Hamar kiderül azonban, hogy két nagymama is tartozik a családhoz, s közülük a férfi édesanyja szintén igényel némi ápolást. Mivel az örökké elfoglalt doktor alig tartózkodik odahaza, Jenna elvállalja a munkát, és szeretetteljes gondoskodása gyorsan elbûvöli a mamát és unokáját. A rajongók táborába aztán Paolo is belép…

A Tiszántúlon egy poros mezőváros lomha életét egy titokzatos asszony, egy valódi grófné érkezése kavarja föl. Az asszony szép, érdekes, vonzó, és szeretne a társaság középpontjába kerülni, ám az alispán nem viszonozza vizitjét, ami ugyancsak meglepi az úri közönséget. Ahogy a hölgy egyre inkább beilleszkedik a vidéki életbe, lesz számára fojtogató a légkör, s kedves rokona, kinél szállást kap, szintén rejtélyesen viselkedik vele. Majd kiderül, hogy egy reménybeli örökség okán érkezett a kisvárosba, ahol többen ostromolni kezdik, kegyeiért esedezve. A "tündérkirálynő" persze nem érti a helyi társadalmat, ahol a bonyodalmak még fokozódnak, hiszen nemcsak kiszolgált tisztek, hanem egy kamaszfiú is szerelmes lesz belé...

A történet egy anya-fiú kapcsolatról szól. A fõhõs Paul Morel közvetve próbál megszabadulni anyja nyomasztó hatásától, azáltal, hogy kedvesét, Miriamot, Mrs. Morel hasonmását taszítja el magától. Valójában mély szereteten alapul a tragikus történet, az anya birtoklásvágya meggátolja Pault abban, hogy teljes kapcsolatot teremtsen fiatal nõkkel. Felszabadulása csak anyja halálával következhet be. Lawrence ebben a mûvében még a nagy példáihoz igazodva mutatja be a bányászcsalád életét, belsõ feszültségeit. Az író sok korábbi gondolatát elõlegezõ, de szélsõséges túlzásokba még nem esõ regény klasszikus mûnek tekinthetõ.

A kiegyezés utáni évtizedeket az utókor nem értékelte megfelelõen. Vagy túl szép, de inkább túl sötét képet festett róluk. Herman Ottó, aki e korszak egyik nagyszabású közéleti szereplõje és vezetõ tudósa is volt, kora majd minden fontos társadalmi és politikai kérdésében szót emelt, véleményt alkotott, saját fölfogása és a kor szellemének megfelelõen. Noha a kora társadalmát élesen bírálók közé tartozott írásai mégis alkalmasak arra, hogy az utókor a maga összetettségében, bonyolultságában nagyszerû és riasztó oldalaival együtt alkothasson képet ezekrõl az évtizedekrõl. Herman Ottó gondolkodásmódja szóhasználata, nézeteinek alakulása egy jellegzetesen múlt századi tudós közéleti ember magatartásának egyéniségének dokumentuma.

Mikes Kelemen rodostói számûzetésében fordította le Antoine de Courtin Traité de la paresse, ou l'art de bien employer le temps, en forme d'entretiens (1673) címû erkölcsnevelõ kis munkáját, melynek témája a restség, annak gyarló emberi megnyilvánulásai és minden káros következménye, illetve a rest életmód elleni orvosság. Courtin francia arisztokrata körökben és a svéd Krisztina királynõ udvarában forgolódva szerzett tapasztalatokat a korabeli fõrendek szokásairól, erkölcseirõl, s ezek nemesítésére, az élvezetekben, játékban és más céltalan foglalatosságokban fölélt energiák hasznosítására, s természetesen az Istennek tetszõ, tevékeny életre szándékozott oktatni kortársait, immáron mindenféle renden lévõkhöz szólva. Az oktatás szárazságát Courtin – és Mikes még tovább – azzal oldja, hogy kerettörténetbe, hétköznapi cselekménybe ágyazza, dialogizálja az értekezést: hat napon keresztül folytatott „beszélgetés” formájában nyújt hasznos és szórakoztató olvasmányt. Az 1720-as évek végén, amikor Mikes – feltehetõen – Courtin mûvét magyarította, Rákóczi kamarásaként õt is hasonló gond kínozhatta: az idõ jól eltöltésének módja. S amellett, hogy – a fordítás érzékletességének tanúsága szerint – valóban jól töltötte idejét munka közben, számunkra is értékes könyvet alkotott. Értékes mindenekelõtt kordokumentumként, hiszen a benne rejlõ életanyag és morálfilozófia nemcsak általános európai, hanem hazai viszonyainkra is jellemzõ – Mikes kedvvel csempészi személyes tapasztalatait Courtiné mellé vagy helyére –, de érdekes a mû Mikes munkásságának jobb megértése szempontjából is, hiszen nemcsak mint fordító vizsgázik benne kitûnõen, hanem szellemes újrateremtõnek is bizonyul. Önálló, invenciózus betoldásai, aktualizálásai, átszerkesztései és tömörítései saját írói kvalitásának, ismeretkörének, gondolkodásmódjának teljesebb megértéséhez segítik hozzá az érdeklõdõ olvasót. És végül érdeklõdésre tarthat számot Mikes munkása a magyar fordításirodalom fejlõdésének, szokásainak és eredményeinek áttekintése szempontjából is.

Tatay Sándor valami olyat tud, amit az utána jövõ nemzedékek anakronizmusnak tartanak. Természetes örömmel, életkedvvel mesélni. S mikor mesél, önmagát adja, a benne rejlõ derût, iróniát, a megértésen, tapasztalaton alapuló bölcsességet, a pontos, reális valóságismeretet, az élet, az ember hitét és szeretetét. S hozzá még a jellegzetesen színes-ízes tatays nyelvezetet s a Balaton-felvidék természeti szépségeinek meghatározó közegét. Egy munkanapját szenteli arra, hogy kiszabadítson egy viruló csipkebokrot, a „domboldali rétek lámpását” a vadszõlõ és az iszalag szorításából. S mindezt miért? Mert tudja, hogy tartozik vele a hegynek. „Én adósságaimat csak egy csipkebokorért róttam le. Földhazámért, földtestvéremnek, amely majd befogad” (Harc egy csipkebokorért). Természetesen nem minden novella lírai vallomás, de mind olyan, mintha tudná az író, hogy tartozik vele nekünk, értünk. Tatay írásaiból szinte észrevétlenül bukkannak fel napjaink gondjai, örömei, fonákságai, szépségei. De az érzés: a szomorúság, az együttérzés, az öröm vagy a bosszúság bennünk, velünk marad. S a biztos tudat: érdemes volt elolvasniuk.

Amalie Berlin: Hat hónap a hegyekben Az ápolónő Imogen eddig csak sápadt, tyúkmellű orvosokat látott – most meg itt ez a Wyatt Beauchamp: a teste olyan, akár egy görög istené, és épp faházat épít a vadonban. Igaz, a modora nem túl nyájas. Imogen csak jót akar, helyettesíteni szeretné legjobb barátnőjét, aki veszélyeztetett terhes, Wyatt szerint azonban alkalmatlan a feladatra, mert idegen a vidéken. Aztán egy kis baleset megváltoztatja a helyzetet… Annie Claydon: Egy kávét a doktor úrnak! Az állatorvos Luke minden reggel betér a kisvárosi kávézóba, ahol kedves mosoly és a megszokott erős tejeskávéja várja. Bizonyos furcsa jelekből arra következtet, hogy a pult mögött álló szép Katyával valami nincs rendben: mintha fájdalmas titkot őrizne. Ahogy jobban megismerik egymást, kiderül, hogy a lánynak eredetileg teljesen más volt a foglalkozása, és csak egy hátborzongató esemény hatására menekült el Londonból…

Egyetlen párbaj még becsületbeli ügy, na de három… Ez már gyilkossági kísérlettel is felér! Mivel a felvilágosult társaságot felháborítja az efféle felelőtlen viselkedés az ifjú nemesek körében, a régensherceg azt az utasítást adja Robert Whitworthnak, Tamdon grófja örökösének és Lord Dominic Wolfe-nak, vitájuknak úgy vessenek véget, hogy a két családot házasság révén egyesítik.

„Nézzük a kora tavaszi hóesést. Közelebb bújsz, a lustán aláhulló hópehelyseregbe bámulsz, egészen a havazás mélyére, mintha közelségem élesítené a fókuszpontodat. Azt mondod, már gyerekként is versenyeztél önmagaddal, mikor, hogyan tudsz egy havazásban legmesszebb látni, legmesszebb tudni benézni a hópelyhek közé, nem elakadni az egyes pelyheken, úgy nem ér, arra mindenki képes. Hanem benézni, mondod és mikor már nem a havazást látod, bizalmaskodsz, hanem saját tested részeként éled meg a hóesést, na, az a tuti, fejez be széles mosollyal, mint gyermek, aki bevallotta egy titkát, amit nem értenének a szülők, a többiek előtt meg ciki lehet.”

Az érzelmek háborújában sohasem vezet jóra, ha két nő ugyanazt a férfit szereti. Gyp regényében - melynek magyar címe nem túl szerencsés, francia címe jobb: Joujou tanti - egy testvérpár mindkét tagja ugyanabba a férfiba szerelmes, ám a férfi az idősebb nővért veszi feleségül. Ezzel teljesen összetöri Joujou lelkét, ám a történet váratlan fordulatot vesz: Alice, a nővér megcsalja a férfit, ami óriási botrányban kitudódik, elválnak. A történet itt újraindulhatna, hiszen Joujou előtt ott a hőn óhajtott férfi - de... A történet eddig is, de innentől még inkább a női lélek ábrázolásának és változásának remek kistükre. Olyan élethű, amit csak egy nő írhatott meg. A műnek mára már kissé avíttos patinát ad a XIX. században beszélt magyar nyelvű fordítás, amit Gerő Lászlónak köszönhetünk.