Olvasás közben az lehet, aki csak akar!
Szűrő

A ​bálnák útja

Felesküdöttek Saga 1.

Robert Low

Kr. u. 965-ben Norvégia és Dánia már egységes királyságok, a későbbi Svédország területén azonban még káosz és zűrzavar uralkodik. A balti-tengeri kereskedőkikötők hanyatlásnak indulnak a keletről érkező ezüst megcsappanása miatt, a későbbi Közép-Oroszország hatalmas üstjében pedig Szvjatoszláv, majd Vlagyimir, végül Bölcs Jaroszláv alatt lassan formát ölt a rusz nemzet.
70%
2999 Ft900 Ft Kosárba

A bolondkirály napja

Gyilkosság az ókori Babilonban

Brad Geagley

A Hiénák éve írójának újabb zseniális, nem hétköznapi krimijében az érdekes és szokatlan nyomozó ez alkalommal saját feleségét próbálja megkeresni és megmenteni. Az asszonyt Babilonban (a mai Bagdad közelében) adták el rabszolgának, a veszély és erőszak korában, mely nem sokban különbözött napjainktól.
70%
2300 Ft690 Ft Kosárba

A borostyánút

Sidebottom Harry

I. sz. 264. A Római Birodalom két részre szakadt. A nyugati provinciák - Gallia, Hispania és Britannia - a bitorló Postumus kezére kerültek. Keleten, Észak-Itália síkságain összegyűlnek Gallienus császár seregei. Közeleg a háború. Mindenkinek döntenie kell, melyik oldalon áll. Ballistának egy...
70%
3499 Ft1050 Ft Kosárba

A diadalmas Luftwaffe - Alternatív Történelem

Mike Spick

A II. világháború kitörésekor sokan a Luftwaffét tartották a világ leghatékonyabb légierejének. Az ellenséges repülőegységeket leradírozta az égről, utat nyitott a páncélosok számára, és védte a tenger felé előretörő földi alakulatok szárnyait. A győzelmi mámorban úszó német légierő 1940 nyarán összegyűlt Nyugat-Európában, hogy egy utolsó ütközetben összecsapjon Nagy-Britanniával.
70%
2499 Ft750 Ft Kosárba

A ​fehér holló

Felesküdöttek Saga 3.

Robert Low

A Felesküdötteket ezüstláz égeti, és a bálnák útja ismét kalandra csábítja őket.

Vezérük, Orm nem akarja otthagyni tanyájuk biztonságát és visszahúzná a többieket is. De a Felesküdöttek harcedzett férfiak, és amikor régi ellenség támad otthonukra, örömmel ütnek vissza.

70%
2999 Ft900 Ft Kosárba

A felügyelők

A becsület jelvénye 7. könyv

W. E. B. Griffin

Újabb izgalmas kaland W. E. B. Griffin philadelphiai rendőrségről szóló sorozatában.
Akárcsak a háborús regényei, Griffin rendőri drámasorozatának szereplői és nyers realizmus is az olvasók millióit ragadta magával. "Griffin tud valamit", írja a The Philadelphia Inquirer. "A regényt rövid, pörgő, megállíthatatlan jelenetek sora alkotja. Az ember észre sem veszi, és már nyakig benne van."
70%
2999 Ft900 Ft Kosárba

A gyalázat napjai

William R. Forstchen

Newt Gingrich

"A gyalázat napjai" percekkel a Pearl Harbor lezárása után kezdődik, arról olvashatunk, hogyan reagál a két oldal a Jamamoto tengernagy jelenléte által kiváltott monumentális eseményekre. A támadó flotta hat repülőgép-hordozóját közvetlenül irányító Jamamoto úgy dönt, egy harmadik támadóhullámot is elindít Oahu szigete ellen, majd továbbra is a körzetben marad flottájával, hogy levadássza a megmaradt amerikai hordozókat, melyek a sors és a szerencse kegyelméből nem horgonyoztak a kikötőben a végzetes napon.
70%
900 Ft270 Ft Kosárba

A Gyűrűk Urai - A Gyűrű és a Grál ősi öröksége

Laurence Gardner

A Gyűrű és Grál mibenlétét általában különálló rejtélyként tartják számon. Vajon kapcsolatban állnak-e a történelmi igazságok, melyek ezek mögött a rejtélyes és szent szimbólumok mögött állnak? És vajon mi a titkolózás oka? J.R. Tolkien regénytrilógiája, - amire a mű címe utal - a legendák, valamint a jó és a gonosz közötti, félig elfeledett csaták birodalmába ágyazódik. Tündérekről, elfekről, boszorkányokról és vámpírokról szóló lenyűgöző mesék formájában élnek tovább az elmúlt idők rejtelmei, melyeknek a könyv a nyomába ered.
70%
2499 Ft750 Ft Kosárba

A halál álarca

Róma utcáit újra rettegésben tartja egy rejtélyes sorozatgyilkos

Paul Doherty

Kr. u. 314 szeptembere.
A császári Róma utcáit újra belengi a halál szele.
Mikor két prostituáltat is holtan találnak - mindkettejük testét felhasították, jobb szemüket kiszúrták -, az emberek attól tartanak, a Nefandus, a hírhedt gyilkos tért vissza. A gyilkos, aki a szóbeszéd szerint a császári hadsereg tisztje, egykor szörnyű mészárlást hajtott végre Róma szajhái körében, de eltűnt, mielőtt kilétére fény derülhetett volna. Valóban ő tért vissza, vagy valaki más bújt a bőrébe?
70%
2499 Ft750 Ft Kosárba

A hiénák éve

Paul Doherty

A Kr. e. IV. évezredtől Peru XVI. századi spanyol meghódításáig az emberiség számos piramist épített fel. A 4500 évet magába foglaló időszak alatt szinte nem volt olyan pillanat, hogy a világ valamely pontján egy kultúra ne áldozott volna rengeteg energiát erre, ne fordult volna eltökélten mélységes vallásos és szertartásos jelentőségű hatalmas építmények létrehozása felé.
70%
1999 Ft600 Ft Kosárba

A Kaukázus kapuja - Róma harcosa - 4. könyv

Sidebottom Harry

Kr. u. 262.
Az imperiumot káoszba taszította a trónért folytatott küzdelem. Ephesust, Ázsia metropoliszát porig rombolta egy hatalmas földrengés. A város polgárai félelemben élnek, ahogy a csőcselék átveszi az uralmat, és vérgőzös őrjöngéssel áll bosszút az isteneken a csapásért, amit rájuk mértek.
70%
3499 Ft1050 Ft Kosárba

A kígyók ura - Ízisz könnyei

Guy Rachet

Az Ízisz könnyei-trilógia első könyve. 
Heti, egy szegény földműves fia, a Fajjúm - a tápláló Nílus alkotta belső "nagy tenger" - partján él. Szobek, a krokodilisten templomában Merszobek pap gondoskodik teológiai és érzelmi neveléséről. Még nincs tizenhat éves, amikor nagyapja, Dzsedethotep bemutatja őt Amenemhet templomában.
70%
1999 Ft600 Ft Kosárba

A lobogó

Bernard Cornwell

Nathaniel Starbuck kapitány túlélte a polgárháború első csatáit, ám északi származása sok déli bajtársa szemében még mindig gyanússá teszi, az ezrede alapítójával, Washington Faulconer tábornokkal való konfliktusa pedig még jobban megnehezíti a helyzetét.
70%
2499 Ft750 Ft Kosárba

A mexikói ügy

Az elnök embere 7.

W. E. B. Griffin

A Wall Street Journal és a New York Times sikersorozata visszatér egy rendkívüli regénnyel bosszúról, árulásról... és hazaárulásról.

Egy mexikói úttorlasznál fegyveresek megállítják az amerikai követség terepjáróját. Három utast megölnek, a negyediket elrabolják. Minden a drogkartellekre utal, különösen azután, hogy az emberrablók hajlandónak mutatkoznak kicserélni a túszukat az egyik kartell vezetőjére, aki egy szövetségi börtönben raboskodik

70%
3499 Ft1050 Ft Kosárba

A Nevek könyve

Jill Gregory

Karen Tintori

Minden generációban él harminchat igaz lélek. Az ő életük a világ sorsának a kulcsa. És valaki most a halálukat akarja.

Amikor egy gyermekkori tragédia újra kísérteni kezdi David Shepherd professzor életét, váratlanul olyan tudás birtokába jut, amelytől az egész világ érzékeny egyensúlya függ.
70%
2499 Ft750 Ft Kosárba

A Parthenon - A világ csodái

Mary Beard

Az Athén fölötti sziklaormon álló sziluettje mindenki számára azonnal felismerhető képet jelent. Oscar Wilde fehér istennőhöz hasonlította, Evelyn Waugh egy Stilton sajthoz. Két és fél ezer éven át a Parthenon csodálatot, káprázatos agyszüleményeket, könnyeket és vitákat egyaránt kiváltott. Leégett, lebombázták, megcsonkították, kifosztották. És még ezek után is az ókori világ egyik csodája maradt.
70%
1999 Ft600 Ft Kosárba

A renegát

Robyn Young

Az angol Edward király bevonul Skóciába. Hadjáratának célja, hogy az Arthur korabeli próféciának megfelelően egyesítse uralma alatt a Brit-szigeteket. Wales eltiprása után ehhez már csupán Malakiás botjára, az ír nemzeti lét szimbólumára van szüksége. Edward számításait egyetlen ember húzhatja...
70%
3499 Ft1050 Ft Kosárba

A ​Sárkányhajó

Felesküdöttek Saga 4.

Robert Low

A Felesküdöttek nevét az egész viking világban félik és tisztelik. De a hírnévnek is megvan az ára… 
Miközben a Felesküdöttek újonnan nyert hírük fényében sütkéreznek, bosszúszomjas, régi ellenség tör a tanyájukra. A Fjordszarvast elsüllyesztik, régi evezőstársak halnak meg, és a Felesküdöttek kénytelenek a hegyekbe menekülni.
70%
2999 Ft900 Ft Kosárba

A száműzött zsoldos - El Cid 2. könyv

Allen Newman

Rodrigo Diaz de Vivar, El Cid életét számos legenda övezi, ugyanakkor alakjáról nagyon kevés tény derül ki a korabeli és későbbi forrásokból. Allen Newman regénytrilógiája a történeti forrásokra és irodalmi alkotásokra támaszkodva fordulatos, olvasmányos formában dolgozza fel a reconquista legismertebb alakjának élettörténetét.
70%
2999 Ft900 Ft Kosárba

A szimpatizáns

Bernard Cornwell

Nathaniel Starbuck egy szimpatizáns: egy északi, aki a lázadó déliek oldalán harcol az amerikai polgárháborúban.

McClellan tábornok kémfőnökére, Allan Pinkertonra támaszkodva a fejébe veszi, hogy elvezeti az északiakat a lázadók fővárosáig, Richmondig.
70%
2499 Ft750 Ft Kosárba

A vérmező

A Starbuck-krónikák új fejezete Richard Sharpe megteremtőjétől

Bernard Cornwell

1862 nyarának végén a konföderáció végre támadást tud indítani az Egyesült Államok ellen. Nathaniel Starbuck, egy északi prédikátor fia, aki a lázadó délért harcol, egy büntetőszázad parancsnoka lesz - egy szökevényekből és gyávákból álló, megvetett egységé. Ellenségei arra számítanak, hogy a kinevezés garantálja a bukását.
70%
2499 Ft750 Ft Kosárba

A Westminster-Apátság - A világ csodái

Richard Jenkyns

Nemzeti katedrális, koronázási templom, királyi mauzóleum – számos funkciót egyesít ez a gazdag és rendkívüli építmény. A kötet egyszerre egy építészeti remekmű méltatása és az épület változó jelentéseinek feltárása. Megtanít minket arra, hogy új szemmel nézzük a történelem eme mikrokozmoszát.
70%
1999 Ft600 Ft Kosárba

A XXI. századi Grál - Egy legenda nyomában

Andrew Collins

A Szent Grál - a kehely, melyet Jézus az utolsó vacsorán használt, és melyben felfogták szent vérét - az elmúlt 2000 év egyik legmélységesebb és legfeloldhatatlanabb rejtélye, aminek felkutatása az Artúr király mítoszával foglalkozó könyveken és filmeken keresztül milliók képzeletét ragadta magával.
70%
2499 Ft750 Ft Kosárba

Alan ​Rickman - Nem hivatalos életrajz

Maureen Paton

Alan ​Rickman igazi rejtély. A Harry Potter-filmek Perselus Piton professzoraként közismertté vált Rickman Nagy-Britannia egyik leghíresebb színpadi színésze, aki játszott már Shakespeare-t, Csehovot és Noël Cowardot, illetve rendezett színházban Ruby Waxot. Olyan televíziós filmekben szerepelt, mint a Raszputyin, a Barchester Chronicles vagy a Victoria Wood with all the Trimmings, bár az igazi világhírt akkor érte el, amikor átköltözött a nagy vászonra.
70%
1999 Ft600 Ft Kosárba